“A Fidesz most felméri, a következő évben pedig államosítja is a szakrendelőket”

Megosztás

A DK politikusai szerint a kormánypárt szándéka több, mint egyértelmű, tiltakozni kell az ellen, hogy Orbánék a szakrendelőket is államosítsák. Az államosítás után pedig nagyon gyakran következik az újra magánkézbe adás, csak akkor már a számukra megfelelő embereknek.

Két kispesti DK-politikus tiltakozott a szakrendelők – kormányzati részről még nem eldöntött – államosítása ellen. Arató Gergely, a kerület országgyűlési képviselője felidézte: a múlt héten 18 órán át vitatkoztak a Parlamentben az egészségügyi törvény módosításáról, követelték, hogy mondja ki a kormány, mi a szándéka a szakrendelőkkel, de a kormányzati illetékesek csak tereltek vagy nem mondtak igazat.

„Nem voltak hajlandóak 18 órán keresztül kimondani azt, hogy nem veszik el a szakrendelőket. A szándék egyértelmű, most felmérik, és a következő év folyamán el akarják venni a szakrendelőket, ezzel veszélyeztetve a kispestiek egészségét és gyógyulását” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Arató Gergely hozzátette, látták az iskoláknál, hogy mit jelent az államosítás: “romló színvonalat, létszámhiányt, lepusztuló épületeket”. „Nem hagyjuk, hogy ez történjen az egészségüggyel is, a Demokratikus Koalíció ezért mindent elkövet, hogy ne vegyék el a kispestiektől a szakrendelőt. Aláírásokat gyűjtünk, tiltakozunk, küzdünk, mert elfogadhatatlan, hogy a kispestiek egészsége az őrült kormányzati megszorítások áldozatává váljon” – mondta a politikus.

A szolnoki és a további, a megyében található szakrendelővel vajon mi lesz a helyzet?

Kapcsolódó cikkek