Elvágta háza kertjében a gázcsöveket egy mezőtúri férfi, mert megharagudott a szolgáltatóra

Más típusú órát szeretett volna beköttetni, ám miután ezt a kérését visszautasították, nagy haragra gerjedt. Azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja a csapot és meggyújtja a gázt. A hatóságok ezt nem kívánták megvárni.

Tovább olvasom

3,6 milliót csalt ki jászberényi áldozatából hamis szerelme

A bűnözők körében igen népszerű a romantikus átverésnek is nevezett módszer. Ilyenkor az interneten ismerkedést és a gyanútlan, végtelenül jóhiszemű embereket használják ki, akik a legtöbbször szeretethiányosak. A bizalmába férkőzve mindent megígérnek, általában nagy anyagi hasznot is, ám előtte “valami” probléma közbejön, ami sokba kerül nekünk.

Tovább olvasom

Borozóban balhézott a tiszaföldvári alpolgármester

Nem akármilyen felvételek kerültek ki Tiszaföldvár kormánypárti alpolgármesteréről, Cseuz Zsoltról és egy helyi, szintén fideszes körökben mozgó vállalkozóról. A történetet a Magyar Jelen írta meg, úgy fogalmaznak, a két férfi részegen balhézott egy földvári borozóban, a vállalkozó ráadásul félmeztelenül volt.

Tovább olvasom

Várakozás közben megtetszettek neki a jelzőtáblák, úgy gondolta, jók lesznek azok a garázsában is

A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás vétsége miatt emelt vádat egy 60 éves jászkiséri férfival szemben, aki a kocsijába pakolva ellopta az útfelújítás miatt kihelyezett jelzőtáblákat. A vádirat szerint a férfi 2023. szeptember 12-én, késő este személygépkocsijával Rákóczifalván várakozott az út mellett, amikor felfigyelt az út szélén lévő jelzőtáblákra. A férfi ekkor a lakott területen belül zajló útfelújítási munkálatok miatt oda kihelyezett  piros-fehér színű oldalakadály jelzőtáblákat a személygépkocsija csomagtartójába tette, és azokat ellopta. Az eljárás során a táblákat a férfinél megtalálták. A férfi a rendőrségnek elmondta,…

Tovább olvasom