Miért beszélnek a fideszesek állandóan kommunistázásról, miközben rendre leszavazzák az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát? A problémáról Tóth Áron képviselőjelölt írt saját Facebook oldalán. “Propaganda a koszorúzáson… Ma elhelyeztük a megemlékezés koszorúját az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. A helyi Fidesz ugyanakkor eseményt tévesztett, a polgármester beszédének helye a békemeneten lenne.Azt ecsetelte vehemensen, hogy a kommunizmus haszonélvezői még mindig köztünk élnek.Érdekes, hogy akárhányszor nyújtottuk be a törvényjavaslatot ami nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat, azt rendre a Fidesz akadályozza meg és szavazza le többek között Kállai Mária is. Akkor most ki is fedezi a…
Tovább olvasomCímke: propaganda
A Fidesz minimum ötvenmilliót költött már Márki-Zay lejáratására pár nap alatt
Összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a kormánypárt közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése szerint. A hirdetések közötti átfedések egyértelműek, minden kormánypárti politikus és influenszer ugyanazt a két üzenetet igyekszik hívei fejébe verni: Az egyik szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc embere. A másik szerint Márki-Zay Péter valójában nem is jobboldali-konzervatív politikus. Mindkét üzenetet erős gyurcsányozással magyarázzák. A fenti két narratívát gombnyomásra kezdte el ismételgetni a kormánypropaganda minden közreműködője: az ingyenesen osztogatott Metropol kedden címlapján azt írta, hogy „Márki-Zay nyilvánosan hitet tett Gyurcsányék és a baloldal mellett”, az Origo szerint pedig „Márki-Zay Péter…
Tovább olvasomJön a következő kiadás, közpénzből 2,1 millió példány totális kormánypropaganda a nyugdíjasok postaládájában landol
A JóKor magazin már tavaly is bemutatkozott, kicsit sem arról szól, amiért elvileg létrehozták. Helyette tökéletesen mantrázza alákérdezős interjúkkal Orbánék propagandáját, kegyetlenül lehúzza a baloldalt, folyamatos mocskolódás az ellenzék felé, totális istenítés a kormányoldal irányába. Tehát egy igazi, “független” lap, hasonlóan független, politizáló Orbán-szimpatizánsokkal. A 2,1 millió példányban megjelenő magazin úgy ingyenes, hogy nincs rajta ár feltüntetve. Hogy mennyi közpénz megy el rá, azt viszont konkrétan nem tudni. A Magyar Államkincstár adja ki, de a tartalmat – mint a Magyar Hang tavalyi cikkéből kiderül – Rogán Antal propagandaminisztériuma szállítja. Ezt le sem…
Tovább olvasomA Fidesz és “támogatói” három hónap alatt 130 milliót költött a közösségi médiában Karácsony lejáratására
Egy olyan elemzés jutott a Telex birtokába, amely a Fidesz és holdudvara közösségi médiás hirdetéseit vizsgálta, egészen pontosan a YouTube-reklámok és a facebookos szponzorált posztok tartalmát. A megfigyelt időszakban (három hónap május közepe és augusztus közepe között) a Fidesz és a hozzá köthető csatornák a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költöttek politikai hirdetésre. A YouTube esetében a teljes összeget, Facebookon pedig nagyjából annak kétharmadát (77 millió forintot) Karácsony Gergely ellen kampányoló, karaktergyilkos és lejárató tartalmakra költötték el. A Fidesz és holdudvara három hónap alatt majdnem 130 millió forintot…
Tovább olvasom