A magyar kultúrától és a jemeni gyökereimtől is sokat kaptam – Kaid Nabil Szolnokról és művészetéről

Kaid Nabil jemeni származású festőművész, aki a Szentpétervári Művészeti Akadémián tanult, majd évtizedekkel ezelőtt Magyarországon telepedett le. Szolnokon él családjával, és aktív szereplője a város kulturális életének. Ő hozta létre a Szolnoki Műhelyt is, ahol amatőr és hivatásos festők közösen alkotnak, Kaid vezetésével és útmutatásával. Művészetét egyszerre formálják a jemeni gyökerei, az oroszországi tanulmányai és a magyarországi tapasztalatai, amelyeket a többnyelvű, sokszínű családi környezet is gazdagít.

Tovább olvasom

A fiatalok szemével láthatjuk Petőfi örökségét Szolnokon

Hogyan látják a mai fiatal művészek Petőfit? Milyen vizuális megfogalmazást nyerhet a költő öröksége a 21. században? Erre ad választ „A Petőfi szemlélet” című kiállítás, amely a Szolnoki SZC Petőfi Sándor Technikum és Szakképző Iskola grafikus és dekoratőr szakos diákjainak alkotásait mutatja be március 12-én, 15:30-kor kerül sor a Verseghy Ferenc Könyvtárban.

Tovább olvasom

Bruckner előtt tisztelegnek a nemzetközi turnéra induló Szolnoki Szimfonikusok

A Szolnoki Szimfonikusok idén novemberben különleges koncertsorozattal készülnek, ismét nemzetközi színtéren mutatják be művészi teljesítményüket. Az eseménysorozat központi témája Anton Bruckner születésének 200. évfordulója, amelyet a zenekar ünnepi műsorral és emlékezetes fellépésekkel tisztel meg.

Tovább olvasom

A Trónok harca a körmökön – karcagi körömművész a világ legjobbja

Trónok harca

A szépségipar nemzetközi élvonalába robbant be egy fiatal magyar tehetség: Tőkés Lilla, aki nem mindennapi művészi látásmódjával nyűgözte le a szakmai zsűrit a párizsi OMC Hairworld versenyen. A karcagi származású körömművész aprólékos munkával örökítette meg a Trónok harca univerzumát – méghozzá mindössze tíz műköröm felületén.

Tovább olvasom

Cannes-ban is versenyben volt a Szolnoki Filmfesztivál nyertes alkotása

Idén májusban debütált a cannes-i fesztiválon Magnus von Horn filmje, a dán Lány a tűvel, amely a tegnap lezárult Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (ATAFF) európai nagyjátékfilmes versenyprogramjának nyertese lett. Az I. világháború után, Koppenhágában játszódó abortuszdrámát megtörtént események ihlették.

Tovább olvasom