Végre megéltük: hivatalosan is bejelentették, vége a Covid miatti világszintű veszélynek

Közel három és negyed évvel az első, pánikszerű elterjedés után a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a világot már nem veszélyezteti a Covid. Hatmillió áldozat, sokszorosan több fertőzött. De a világ még mindig megosztott abban, hogy mennyire volt valójában ez világjárvány, illetve mennyire hatásosak, vagy éppen károsak a védőoltások.

Tovább olvasom

Megbízható statisztikák? Olyat is koronavírusban elhunytként regisztráltak, aki bizonyíthatóan öngyilkos lett

Közel három év elteltével sem közeledtek egymáshoz az oltást elfogadók és az oltást tagadók álláspontjai. A most kiderült információk sem éppen segítik ezt, nagyon sokan az első pillanattól nem hiszik el, amit kormányunk vezetésével hivatalos tájékoztatás címén az orrunk alá dugtak a fertőzöttekről és az elhunytakról. A jelek szerint lehet benne valami, erre most egyértelmű bizonyítékkal is szolgáltak. Számtalan nehézség és probléma merült fel a koronavírusos megbetegedések és halálozások adatkezelése kapcsán – számolt be az RTL Híradó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatának eredményéről. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke úgy…

Tovább olvasom

Európában is terjed az új omikron alvariáns, de itt nem számítanak különösebben nagy gondra

Kínát letarolja ezekben a hetekben-hónapokban a koronavírus, ahonnan eredetileg is kiindult jó három évvel ezelőtt. A WHO viszont arra számít, hogy ez az európai járványhelyzetre nem lesz különösebb hatással. Terjed Európában a koronavírus omikron variánsának XBB.1.5-ös alváltozata, jelentette be az Egészségügyi Világszervezet európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában. Hans Kluge hozzátette: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait. A kínai helyzetről megjegyezte, az Európai Unió egészségügyi hatóságának jelentése szerint a járvány ottani berobbanása várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre. A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az…

Tovább olvasom

Direkt fertőzik meg magukat koronavírussal kínai fiatalok

Nem akarják, hogy egy esetleges betegség befolyásolja a szabadságterveiket. Vasárnap jön az utolsó lépés Kína kifejezetten szigorú zéro-covid politikájának feloldásában, a Kínai Kommunista Párt (KKP) január 8-tól engedélyezi a nemzetközi utazást a kínaiaknak. Eközben az országban számos kórház zsúfolásig telt covid-fertőzöttekkel, sorra halnak híres kinaiak, akiknek nekrológjukból hiányzik a halál oka, miközben a kínai hatóságok összesen 22 koronavírusban elhúnytat jelentettek december óta. A kínai korlátozások feloldása miatt egyre több ország kötelezővé teszi a covidtesztet a Kínából érkezőknek. De nem mindenki aggódik, a BBC által megkérdezett fiatal kínaiak várakozással tekintenek a…

Tovább olvasom

Covidosan játszott a vébén az egyik marokkói játékos, most szívproblémákkal kezelik

Csak az utólagos orvosi ellenőrzés mutatta ki klubjánál, hogy nem sérülés, hanem koronavírus-fertőzés miatt hagyta ki a negyeddöntőt, utána néhány nappal pedig pályára lépett a döntőbe jutásért játszott mérkőzésen. Az egyelőre nem világos, hogy szándékosan hallgatták-e el a játékos Covid-fertőzését, de a szíve megsínylette az extra igénybevételt. Három héttel a katari futballvilágbajnokság után, most pénteken derült ki a marokkói válogatott jobbhátvédjéről, Noussair Mazraoiuról, hogy a vébé alatt elkapta a koronavírust, és nem egyszerű sérülés miatt, hanem ezért hagyta ki csapata Portugália elleni negyeddöntőjét. Erről a játékos klubcsapata, a Bayern München ír…

Tovább olvasom

Már a kínai lakosok sem hiszik el a hivatalos Covid-adatokat, rengeteg a rejtélyes haláleset

Sorra halnak a híres kínai személyiségek, akiknél még csak meg sem adják a hivatalos megemlékezések során, hogy mi miatt vesztették életüket. A demokráciát csak távolról szagoló országban már maguk a kínaiak is kételkednek a hivatalos Covid-adatokban. A világ tart attól, hogy a három évvel ezelőtti események még rosszabb forgatókönyvvel ismétlődhetnek meg. Mert miért is ilyen nagy a titkolózás? A napokban több kínai híresség is életét vesztette, ezért egyre többen gyanakodnak, hogy az ország hivatalos koronavírus halálozási adatai távol állhatnak a valóságtól. A nekrológokban ugyan sehol sem említik, hogy koronavírusban haltak…

Tovább olvasom

Magyarország egyelőre nem tervez szigorítani a Kínából történő beutazáson

Az ázsiai országban megugrott a fertőzöttek száma, néhány ország lépett, itthon egyelőre csak monitorozzák a helyzetet. Az USA-ban kötelezővé tették a Kínából érkezőknek a Covid-tesztet, ezért a HVG megkérdezte a Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Koronavírus Központot, hogy Magyarországon is várható-e bármilyen, a Kínából érkezőket érintő beutazási korlátozás, Covid-tesztelés a repülőtéren, kötelező karantén vagy hasonló intézkedés. A Nemzeti Népegészségügyi Központtól válaszolt. Azt írták: „a Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan monitorozza az akut légúti fertőzéseket okozó vírusokat, amelyről rendszeresen tájékoztatja a lakosságot, figyelemmel kíséri az aktuális járványügyi helyzetet, és indokolt esetben javaslatot tesz a…

Tovább olvasom

Virológus: Vége a koronavírus-világjárványnak

Egy ismert német virológus szerint vége van a Covid-világjárványnak, szerinte ugyanis a népesség annyira védetté vált a kór ellen, hogy a koronavírusnak nincs esélye arra, hogy nyáron újabb nagyobb fertőzési hullámot váltson ki. Jegyezzük meg ezeket a szavakat, aztán majd nézzük meg, hogyan zajlik a valóságban a következő pár év. Egy másik szakértő, Christian Karagiannidis is úgy véli, hogy a koronavírus „kifutotta magát”, és még ha lesznek is kisebb hullámok, alacsonyan marad az intenzív osztályokra kerülő betegek aránya. Drosten szerint a pandémia végének az az egyik oka, hogy Európában sikeres…

Tovább olvasom