Kenderesen szeptember 3-án, vasárnap délután fél hatkor nyitják meg az új vasúttörténeti kiállítást Lázár János miniszter jelenlétében. Mint ismert, pont 30 éve annak, hogy Horthy Miklós, felesége Purgly Magdolna és kisebbik fiuk, ifj. Horthy Miklós hamvait 1993. szeptember 4-én hazahozták Portugáliából és helyezték végső nyugalomra a családi sírboltban.
Tovább olvasomCímke: Kenderes
Frontális karambol Kenderesnél, mindkét sofőr életveszélyesen megsérült
Egy külföldi állampolgár közlekedett személygépkocsival 2023. augusztus 4-én 1 óra 30 perc körül a 4-es számú úton Kenderes külterületén, Szolnok irányából Debrecen felé – tájékoztatott hétvégi megyei összesítőjében a police.hu. Mint a közleményben írják, haladása során a sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A baleset következtében mindkét gépjárművezető súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 72 órában 6 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt három napon a vármegye…
Tovább olvasomNagy baleset a 4-es főúton, kamion és személyautó ütközött
A Kenderesnél történt balesethez a tűzoltók és a mentők is kivonultak szombat kora délután. A forgalom jelentősen lelassult.
Tovább olvasomKarambol történt Kisújszállás és Kenderes között
A baleset a 4-es főút 144-es kilométerénél következett be, a mentőknek egy sérültről kellett gondoskodniuk.
Tovább olvasomDrónt loptak egy autóból a kenderesi férfiak
300 ezer forintot ért az eszköz és a tartozékai, de csak 10 ezer forintért passzolták tovább az ismerősüknek.
Tovább olvasomLehúzott négy deci szeszt, majd sajtot és konzervet lopott a boltból a kenderesi férfi
A több rendbeli lopás elkövetése miatt kihallgatott gyanúsított most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról. A kenderesi férfi elfogása napján egy kisújszállási élelmiszerboltból fizetés nélkül távozott.
Tovább olvasomTévét, ruhát, parfümöt, kerékpárt és gázpalackot is lopott a kenderesi betörő
A megalapozott gyanú szerint egy kenderesi férfi terhére négy rendbeli lopás róható, amiket az elmúlt bő egy hónapon belül követett el. A rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.
Tovább olvasomIgencsak meglepődött, mikor felébredt, hogy hova lett a nadrágja
A karcagi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a kenderesi férfit, aki egymás után kétszer is ugyanabba a házba ment be lopni. Egyik alkalommal az alvó sértett mellől lopta el értékeit.
Tovább olvasomÉgett egy autó Kenderesnél
Kigyulladt egy személyautó Kenderes külterületén – adta hírül a megyei Katasztrófavédelem honlapja. Mint írják, teljes terjedelmében égett a jármű, amikor a kisújszállási önkormányzati tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az egység megakadályozta a tűz továbbterjedését, eloltotta a lángokat, majd megkezdte az utómunkálatokat.
Tovább olvasomA hátulról öklelő örülhet, hogy ennyivel megúszta
Egy győri lakos közlekedett tehergépkocsival a 4-es számú főúton Karcag irányából Kenderes felé március 21-én 15 óra 40 perc körül. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi okból megálló járműszerelvény mögött, ami miatt annak hátuljának ütközött. A fékező tehergépkocsiba a mögötte közlekedő, kellő követési távolságot szintén nem tartó személygépjármű csapódott. A baleset következtében a személyautó sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy összeütközött egy fagyasztott húsárut szállító kamion, egy matracokkal és bútorokkal…
Tovább olvasom