A férfi kosárlabda-Eb első kiesője a magyar válogatott

Megosztás

Hiába játszott nagyon jól és szenvedett minimális vereséget az olimpiai ezüstérmes Franciaországtól a magyar férfi kosárlabda-válogatott, Sztojan Ivkovics csapata már semmiképpen sem juthat tovább a kölni csoportból az Európa-bajnokságon.

Mindez a papírformának megfelelő, mert a magyarok az Eb-n messze a legnehezebb csoportba kerültek. A hétfői szünnap után kedden Litvánia, szerdán Németország ellen játszunk – immár tét nélkül. Ráadásul Hanga Ádám sem tud a rendelkezésre állni, mert a Real Madrid magyar sztárjátékosa a franciák elleni meccsen újra megsérült.

„Valószínűleg nekem itt véget ért az Európa-bajnokság, amit nagyon sajnálok, mert nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna”

-mondta kissé keserűen Hanga Ádám, aki az előző, Szlovénia elleni mérkőzést kihagyni kényszerült, és bár a franciák ellen már játszott, sőt többet is a tervezettnél, az utolsó percben újra szúrást érzett a combhajlító izmában.

Hanga a Nemzeti Sportnak adott videós interjúban köszönetet mondott a közönségek a támogatásért, kijelentette, hogy az eddigi három vereség ellenére büszke a csapatra, és reményét fejezte ki, hogy három hét múlva, a Spanyol Szuperkupa-mérkőzésen már „rendben lesz”.

Vojvoda Dávid szerint fontos volt, hogy a szlovénok elleni, nem a legjobban sikerült mérkőzés után felálljanak, és megmutassák, hogy van karakterük.

Most sajnáljuk, és csalódottak vagyunk, de biztos vagyok abban, hogy tudunk tanulni ezekből a mérkőzésekből”

– fogalmazott Váradi Benedek, aki szerint amit elhibáztak a szlovénok ellen, azt a franciák ellen kijavították. Mint mondta: úgy mentek ki a pályára, hogy nincs lehetetlen, és nagyon szeretnék, ha a hátralévő két mérkőzés (Litvánia, Németország) egyikét sikerülne megnyerni.

Ivkovics Sztojan és Váradi Benedek a franciák elleni meccs után

Uploaded by Nemzeti Sport Online on 2022-09-04.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány hangsúlyozta, továbbra is nagyon büszke a csapatra – mint mondta, egyvalami bántja csak: Hanga Ádám sérülése. A kapitány úgy fogalmazott: előzetesen úgy gondolta, a nem teljesen egészséges Hangának nem kellene játszania, de „mindenki” az ellenkezőjét mondta, érthetően a kosaras is pályára akart lépni ezen a fontos meccsen, vitte a szíve, az elvárások.

„Hülye voltam, legközelebb nem leszek ilyen. Az első az ember élete, a karrierje, szóval nagyon bánt engem ez a szitu”

– mondta Ivkovics, aki szerint a hátralévő két mérkőzést „gálaként” kell felfogni, lehetőségként a jövő építésére. 

Kapcsolódó cikkek