A Kunhegyesi járásban található, nagyjából hétszáz lélekszámmal bíró Tomajmonostora községén működő vállalkozást sem kerülték el a fejlesztések, a FA-ZON Bútor Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. helyi telephelyén CNC-megmunkálóközpontot szerzett be és raktárbázist alakított ki.
Tovább olvasomCímke: fejlesztés
Hatalmas fejlesztés valósul meg a Tisza-tó környékén
Jelentős turisztikai fejlesztést valósítanak meg a Tisza-tó környékén 1.7 milliárd forint értékben. Hubai Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, történelmi jelentőségűként jellemezte a fejlesztéseket, melyek elsősorban a turisztikai attrakciók bővítését jelentik. A közel 2 milliárd forintos fejlesztés elsődleges célja, hogy javítsa a térség turisztikai vonzerejét, de ezen felül a tó térségében lévő települések gazdasági erejét és népességmegtartó képességét is növelni szeretnék a beruházással. “Tisza-tó Programnak köszönhetően 17 különböző – turisztikai, vízügyi, vízvédelmi, szálláshelyfejlesztési – beruházás valósul meg a térségben” – írta bejegyzésében Hubai Imre. A konkrét fejlesztések között említhetjük…
Tovább olvasomJelentős fejlesztéseket valósított meg a mezőtúri telephelyű cég
Új tárolót épített, modern gépeket vásárolt és napelemeket telepített a kukorica és napraforgó vetőmag tárolásával, csomagolásával foglalkozó Prince Job Holding Zrt. az egyik mezőtúri telephelyén – közölte az újlengyeli székhelyű cég az MTI-vel.
Tovább olvasomA helyi közösségeket és a közlekedésbiztonságot fejlesztik Tiszaszőlősön
A helyi közösségeket és a közlekedésbiztonságot erősítő fejlesztések kezdődnek a mintegy ezerkétszáz lakosú Tiszaszőlősön, ahol egy illegális hulladéklerakót is felszámolnak – ezt közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
Tovább olvasomNagy könnyebbség Jászágónak a művelődési ház korszerűsítése
Bruttó 110 millió forint Európai Uniós, vissza nem térítendő támogatásban részesült a Jászság egy kicsi szeglete, Jászágó. Nagy segítség ez a helyieknek és kiváltképp a művelődési házban tevékenykedő civil szervezeteknek, hiszen annak elavult fűtésrendszere súlyos anyagi gondokat okozott.
Tovább olvasomJelentős felújítás valósult meg Tiszaugon
Tiszaug községe a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) által kapott vissza nem térítendő európai uniós forrásból teremthet meg egy korszerű bölcsődét.
Tovább olvasomJászberény belevágott: a közvilágítás bővítése és költségcsökkentés egyszerre
Az új közlekedési csomópontot is megfelelően ki kell világítani, a közvilágítás korszerűsítése pedig az elszálló energiaköltségek miatt nemigen tűr halasztást. De hosszú távon hatalmas előnyt jelent majd a városnak.
Tovább olvasomSzépen fejlődik Karcagon az új iparterület
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. konzorciumi együttműködésében, a karcagi önkormányzat tulajdonában álló 13,6 hektáros belterületi ingatlant fejlesztették 2,28 hektáron.
Tovább olvasomVégre megkezdődött a Kacsa úti Óvoda korszerűsítése
Mindenki számára örömteli hír lehet, hogy a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt közleménye szerint elkezdődött a Kacsa úti Óvoda korszerűsítése Szolnokon, összesen 363 millió forint európai uniós támogatásból fejlesztik az intézményt.
Tovább olvasomCélegyenesbe fordult a 250 millióból megvalósuló jászberényi útfejlesztés
Budai Lóránt, Jászberény polgármestere még egy tavaly decemberi testületi ülésen jelentette be, hogy a belterületi utak fejlesztésére vonatkozó pályázatuk pozitív elbírálást nyert, ezáltal 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a város. Úgy tűnik, a munkálatok hamarosan a végéhez érnek.
Tovább olvasom