A karcagi fürdő is korlátozza szolgáltatásait

Az Akácliget Gyógyf- és Strandürdő 2023 első két hónapjában csökkentett szolgáltatással várja majd a vendégeket. Olyannyira, hogy januárban és februárban csupán egy gyógymedence lesz elérhető. A fürdő oldalán olvasható tájékoztató szerint a karcagi gyógyfürdőben a reumatológiai járóbeteg szakrendelést továbbra is megtartják minden szerdán és pénteken, viszont a gyógykezelések nem lesznek elérhetők ebben az időszakban.  A wellnes részleg, a szolárium és a medencék élményelemei már szeptember óta nem üzemelnek. Országszerte, így megyénkben is sorra zárnak be a gyógy- és strandfürdők, vagy korlátozzák szolgáltatásaikat. Egyedül a tiszaföldvári strandnak sikerült talpon maradni, itt…

Tovább olvasom

Györfi Mihály: Az igazgató urat kellene megkérdezni, hogy miért nem volt elég 8 milliárd forint a színház felújítására

Szolnokon szeptember végén döntött úgy a közgyűlés, hogy a növekvő rezsiárak miatt ideiglenesen bezárnak számos intézményt. Többek között bezár a Szigligeti Színház, a Véső úti Strand és a Reptár, de még a polgármester szívének oly kedves Sportcsarnok is csak a bajnoki mérkőzések piros betűs napjain fog kinyitni. Mit tehet ilyen esetben egy ellenzéki képviselő? Támogassa szavazatával azokat a szankciókat, melyek az itt élők kényelmét és érdekeit nyirbálja, de az önkormányzat terheit megkönnyíti. Vagy mondjon nemet, ezzel mintegy elutasítva azt a brüsszelező lavinát, ami megindult az elmúlt egy hónapban fideszes oldalról.…

Tovább olvasom

Egyre több településen alakítanak ki nappali melegedőt – Tiszajenőn is

Virág József, Tiszajenő polgármestere arról számolt be, hogy a település művelődési házának egyik helyiségét melegedővé alakítanák, gondolva azokra, akiknek problémát okoz az otthonuk felfűtése. A helyiséget előtte még kifestik, és elpakolják az ott tárolt holmikat. A rászorulóknak nagy segítség lehet, ha nem otthon, a hideg falak között kell átvészelni a téli napokat. Ráadásul a művelődési házban majd tévét nézhetnek, vagy csocsózhatnak is.  A megugró energiaárak áldozataira egy másik kisebb településen is gondoltak: a Tolna megyei Gerjenben novembertől egy üresen álló épületében melegedhetnek azok, akik a rezsiemelés miatt képtelenek felfűteni otthonaikat.…

Tovább olvasom

Bezár a jászberényiek kedvenc cukrászdája

Úgy számolnak a szakemberek, hogy többen és hosszabb időre zárhatnak be az energiaár-robbanás hatására, mint korábban a koronavírus-járvány miatt. A cégek nagy részének októbertől kell magasabb rezsit fizetnie, mert akkor jár le a még kedvezőbb árú, éves energiaszerződése. Eljöhet egy olyan pont ősszel, télen vagy a jövő év első hónapjaiban, amikor már nem megy tovább, amikor már nem lehet a veszteséget tovább finanszírozni, ez valóban a tevékenység felfüggesztéséhez vezethet, illetve akár tömeges cégbezárásokhoz is vezethet – mondta a kialakult helyzetről Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége főtitkára, a Híradó kérdésére.…

Tovább olvasom

A tiszaföldvári strand is bezár átmenetileg

2023. január elsejétől április 30-ig ideiglenesen bezár a Tiszaföldvári Strand. Mindezt a közösségi oldalán jelentette be Cseuz Zsolt képviselő. A lépés azért vált szükségessé, mert az energiaárak négyszeresére emelkedésével a rezsi költséget képtelenség kitermelni ezen időszakban, tájékoztatott a politikus. Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, az elmúlt hetekben több Jász-Nagykun-Szolnok megyei fürdő is bejelentette, hogy drasztikus lépésekre kényszerülnek. A téli hónapokban hetente csak néhány napon lesz nyitva a Tiszaörsi Fürdő, szünetelteti bizonyos szolgáltatásait a Martfű Termal Spa, és átmenetileg teljesen bezár a jászapáti Tölgyes Strandfürdő, illetve a szolnoki MÁV strand…

Tovább olvasom

Csak most jön a feketeleves, a fürdők akár fele is bezárhat ilyen magas energiaárak mellett

… és régen nem kizárólag a fürdőkről van szó, itt a lakosság óriási százaléka rövidesen nagy bajban lesz. Éveken keresztül a rezsicsökkentés uralta a Fidesz kommunikációját, most, hogy ilyen durva megszorításokat léptetett életbe az új Orbán-kormány, most már mindent a háborúra és leginkább a szankciókra kell ráfogni. A legtöbben csak a következő hetekben fognak szembesülni azzal, hogy nemcsak a saját rezsijük fizetése lesz a gond, hanem a sorra bezáró intézmények. Az elképesztően magasra ugró áram- és gázárak az egész magyar gazdaság és a lakosság számára is súlyos problémát jelentenek. Ha…

Tovább olvasom

Már a fideszes polgármester kongatta meg a vészharangokat a teljesen elszálló energiaárak miatt

Székesfehérvár kormánypárti polgármestere szörnyű jövőt vizionál, a szolgáltatók már tízszeres áron kínálják az energiát a tavalyihoz képest. Mi lesz ebből így hosszabb távon? Az elszálló energiaárak miatt kongatta meg a vészharangot Székesfehérvár fideszes polgármestere a közösségi oldalán. Cser-Palkovics András szerint ha van valami, amit „Európában ma közvetlenül óriási veszély és válság fenyeget, az éppen a települések, a falvak és a városok világa, a helyi közszolgáltatások biztosítása”. „Van, ahol azt halljuk, hogy lekapcsolják vagy korlátozzák a közvilágítást, bezárják az uszodákat, a sportlétesítményeket, a színházakat, lemondják a rendezvényeket, villogóra állítják a közlekedési…

Tovább olvasom