“Szépet küzdött a zavaros hátterű buzi zsidó budai milliárdos, valljuk be” – az előválasztás margójára

Ungár Péter szoros küzdelemben alulmaradt Dr. Czeglédy Csabával szemben az előválasztáson. A Facebookon pedig érdekes hangvételű posztban mondott köszönetet mindenkinek, aki rá voksolt. “Megvannak a Vas megye 1.-es OEVK előválasztásának végleges eredményei. Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott, és külön mindenkinek, aki megtisztelt a szavazatával! Ez most ennyire volt elég. Egy nagyon erős ellenfél mellett, az ellenzék legnagyobb pártjával szemben ennyit sikerült teljesíteni. Czeglédy Csaba megérdemli a győzelmet, nagy harcos, igazi lokálpatrióta. Gratulálok, és bízom benne, hogy jövőre Szombathely és térsége Csaba megválasztásával hozzájárul a kormányváltáshoz! u.i.: A szombathelyi…

Tovább olvasom

Javában zajlik a szavazatszámlálás, egyre több a részeredmény

Kedd este 8 órakor lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, jelenleg is gőzerővel dolgoznak a szavazatszámlálók. A részvétel a szervezők várakozásait is túlteljesítette. Országosan összesen 633,751 fő adta le a voksát a helyi önkormányzati képviselőkre és a miniszterelnök-jelöltekre. Eszerint a nagyon durva becslések szerint egy megyében körülbelül 30-40 ezren mehettek el szavazni, legalábbis átlagosan számolva. Ahogy a képeken is látszik, a miskolci székhelyű szavazatszámláló irodában is rengeteg a tennivaló. Arról azonban egyelőre nincs megbízható információ, hogy jelenleg hogyan állnak a százalékok a miniszterelnök-jelölteknél. A Telex legutóbbi információja szerint a verseny Dobrev Klára vezeti, Karácsony…

Tovább olvasom

Gulyás csak focit néz, ezért nem tudja, hogy miért hallgatja el a köztévé az ellenzéki előválasztást

Bár csak újságírói kérdésekkel, Gulyás Gergelyből is sikerült kihúzni néhány mondatot a szerdai kormányinfón az előválasztáson a Telex azon kérdésére, hogy az évi 117 milliárd forintnyi közpénzből működő magyar közszolgálati média miért hallgatja agyon az akárhogy is nézzük, mégiscsak magyar politikatörténeti mérföldkőnek számító előválasztást, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt bírta mondani: nem nagyon néz tévét, legfeljebb fociközvetítést. Gulyás saját „jólinformáltságára” hivatkozva azt mondta: Karácsony Gergely lesz a baloldal jelöltje, egyébként nincs verseny, ennek a vége nem nyitott, hanem előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt…

Tovább olvasom

Véget ért az ellenzéki előválasztás első fordulója, több, mint 630 ezren szavaztak

Még az utolsó, keddi napon is szép számmal leadták voksukat a szavazni kívánók. Sátorban megjelent: 34,192 (57,8%) szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 25,005 (42,2%) voksoló – az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a keddi nap folyamán 59,197 adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire. A teljes első fordulóban mindösszesen 633,751 fő (ebből- online: 122,722 (19,4%)- offline: 511,029 (80,6%)) szavazott az előválasztáson. A múlt héten a vasárnapi napon már félmillió felett járt a résztvevők száma. A voksolás első fordulója szeptember 28-án befejeződött.…

Tovább olvasom

Változhat az előválasztás második fordulójának időpontja és könnyítenék a voksolást

Három technikai módosítást szeretnének Karácsony Gergely támogató pártjai az előválasztás második fordulójára – hangzott el Kunhalmi Ágnes (MSZP), Csárdi Antal (LMP) és Tordai Bence (Párbeszéd) közös nyilatkozatában kedd délután. Pár óra múlva véget ér az ellenzéki előválasztás első fordulója, a pártok már a – jelenlegi állás szerint – vasárnap kezdődő második fordulót készítik elő. Karácsony Gergely jelölőpártjai azt szeretnék, hogy a második fordulóban ne kelljen sorban állnia az internetes szavazás előtt azoknak, akik már az első forduló előtt regisztráltak és az online azonosítási folyamaton is túl vannak. Így Kunhalmi szerint…

Tovább olvasom

Elkészült az elemzés, tényleg támadás érte az ellenzéki előválasztást – főleg Brazíliából és Kínából

Elkészült Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán – közölte az aHang, az online előválasztási felület és az informatikai háttér biztosításáért felelős civil szervezet hétfőn. A civilek szerint a vizsgálat legfontosabb hozadéka, hogy kétséget kizáróan bizonyítja, támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen. Szerintük az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve – írja a HVG. Az elemzés szerint a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni. Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati…

Tovább olvasom

Vasárnap már jelentősen átlépték a félmilliót az előválasztáson szavazók száma

Jól sikerült a mozgósítás, vasárnap is több, mint hetvenötezren adták le szavazatukat az ellenzéki előválasztáson hazánkban. Sátorban megjelent: 55 527 szavazó (73,5%). Interneten keresztül adta le szavazatát (26,5%): 20 020 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 75 547 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 517 397 fő szavazott az előválasztáson. A múlt hét összes napján erős volt a szavazási kedv, a szombati napon pedig rekordot döntött a résztvevők száma. A voksolás még…

Tovább olvasom

Szombaton tovább nőtt és látványosan csúcsot döntött az előválasztáson résztvevők száma

Tegnap közel kilencvenezren adták le voksukat az ellenzéki előválasztáson hazánkban. Sátorban megjelent: 70 122 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 19 080 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 89 202 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 448 787 fő szavazott az előválasztáson. A hétfői, a keddi, a szerdai, valamint a csütörtöki napon is erős volt a részvétel az előválasztáson, pénteken pedig rekordot döntött a szavazók száma, ezt sikerült jelentősen túlszárnyalni a szombati napon. A voksolás még szeptember…

Tovább olvasom

Pénteken rekordot döntött az előválasztáson részt vevők száma

Mégis rendszerváltó hangulat lehet? Közel 75 ezren adták le voksukat az előválasztáson a pénteki napon. Sátorban megjelent: 60 289 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: 14 423 szavazó (az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak). Összesen tehát a nap folyamán 74 721 fő adta le voksát Magyarország következő miniszterelnökére és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már 359 585 fő szavazott az előválasztáson. A hétfői, a keddi, a szerdai, valamint a csütörtöki napon is erős volt a részvétel az előválasztáson, ami még szeptember 28-áig folytatódik. A pénteki nap azonban minden…

Tovább olvasom

Erről lesz szó a pénteki, második ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitán

Pénteken rendezik a második miniszterelnök-jelölti vitát, amelyet 18 óra 30 perctől az RTL Klub közvetít élőben. A másfél órás vitát az RTL Most+ online-platformján is lehet majd követni. A műsor moderátora Rábai Balázs lesz – írja a Telex. A vita tervezett témái között szerepel a járványkezelés, a rezsicsökkentés, a szociális rendszer, valamint a kisebbségek jogai is szóba fognak kerülni. A nettó 85 perces adásidőből 70 percet egyenlő arányban (fejenként 14 perc) osztanak el az öt miniszterelnök-jelölt között. Mindenki idejét folyamatosan mérni fogják, amit a jelöltek, a műsorvezetők és a nézők…

Tovább olvasom