Gulyás csak focit néz, ezért nem tudja, hogy miért hallgatja el a köztévé az ellenzéki előválasztást

Megosztás

Bár csak újságírói kérdésekkel, Gulyás Gergelyből is sikerült kihúzni néhány mondatot a szerdai kormányinfón az előválasztáson a Telex azon kérdésére, hogy az évi 117 milliárd forintnyi közpénzből működő magyar közszolgálati média miért hallgatja agyon az akárhogy is nézzük, mégiscsak magyar politikatörténeti mérföldkőnek számító előválasztást, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt bírta mondani: nem nagyon néz tévét, legfeljebb fociközvetítést.

Gulyás saját „jólinformáltságára” hivatkozva azt mondta: Karácsony Gergely lesz a baloldal jelöltje, egyébként nincs verseny, ennek a vége nem nyitott, hanem előre koreografált forgatókönyv szerint zajlik, aminek a végén Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt

Miután az előzetes várt 3-400 ezerhez képest az ellenzéki előválasztáson több mint 600 ezren vettek részt, Gulyás felhívta arra a figyelmet, hogy ez csak a választásra jogosultak 8 százaléka, azaz ilyen támogatottsága legalább van ma az ellenzéknek. Vagy inkább több – tette aztán hozzá, ezért nem meglepő, hogy legalább ennyien részt vettek a voksoláson

Kapcsolódó cikkek