A volt miniszterelnök-jelölt és Hadházy Ákos is őt javasolná, de a pártok közül többen is maguknak akarják a helyet. Korábban Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter is arról beszélt, hogy annak örülne, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt parlamenti helyét Szél Bernadett kapná, aki szoros versenyben, de alulmaradt Budakeszin Menczer Tamással szemben – emlékeztet a 444.hu. „Csakhogy az ellenzéki pártok nem értenek egyet velük. A Párbeszéd szerint, mivel az előválasztás előtt Márki-Zay Péter azt vállalta, hogy az ő frakciójukba ül be, a mandátum nekik jár. A Jobbik és a DK szerint viszont a hat párt…
Tovább olvasomCímke: ellenzék
„Amíg Gyurcsány van, az ellenzék sosem fog választást nyerni”
Az exjobbikos Bencsik János szerint az újabb Fidesz-kétharmadban Jakab Péternek és Márki-Zay Péternek is szerepe volt, de a volt miniszterelnöknek kellett volna már rég politikai süllyesztőbe kerülnie. Bencsik János szerint a Fidesz 3 millió szavazója, illetve a választástól távolmaradók közül sokan nem értenek egyet a mostani politikai berendezkedéssel, viszont „ők egész egyszerűen azt látták, hogy jó lenne váltani, de nincs mire” – jelentette ki a Mandinernek adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt a szerepe…
Tovább olvasomDonáth Anna: Céltalan orbánozás helyett a hazánkról alkotott elképzeléseinkről kell beszélnünk
A Momentum elnöke szerint jelen kell lennie az ellenzéknek a vidék mindennapjaiban, és kevesebb pártra van szükség. Donáth Anna, a Momentum elnöke, a Magyar Hang oldalán közölt publicisztikát az ellenzék választási bukásáról és lehetőségeiről. „Az ellenzéki oldalon útkeresés helyett sokkal inkább azok a régi politikai reflexek tűnnek érvényesülni, amelyek a mostani bukáshoz is vezettek. Ezen változtatnunk kell, ha nem akarunk beletörődni a Fidesz örökkévalóságába.” – fűzte hozzá Facebook posztjában Donáth Anna. A Momentum elnöke az alábbi hét pontban írt a jövőről: A rendszeren kívül kell a rendszer alternatíváját megteremtenünk. A céltalan orbánozás helyett a hazánkról…
Tovább olvasomKarácsony: Nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta az ellenzék vereségét
A budapesti főpolgármester nem kertelt: akkorát buktak, mint az üveges tót. “A kampány megmutatta, hogy két rendkívül tudatos politikai tábor van, a miénk nyilván sokkal kevesebb információ alapján hoz tudatos politikai döntéseket, a másik, az adófizetői ezermilliárdokból épített buborék pedig azt biztosítja, hogy mindenhova eljusson az üzenet” – fejtette ki Karácsony Gergely a Telexnek adott interjújában. A lapnak arról is beszélt: az, hogy „az ellenzék háborúpárti”, pár nap alatt brutális módon átment ezen az óriási buborékon, megmutatva a propagandagépezet hatékonyságát. Karácsony szerint nem elég csak azt mondani, hogy „mi nem a Fidesz…
Tovább olvasomVégeredmény: 135 mandátuma lesz a Fidesznek, bukott egy helyet a Mi Hazánk
Az átjelentkezettek és a külképviseleten leadott voksokkal nyert két mandátumot az ellenzék, a kormánypárt viszont végül visszanyert egyet listán, így az újonnan bekerült jobboldali párt bukott egy helyet. Bár a hivatalos végeredményre még várni kell, a szavazatok 100 százalékénak megszámolása után 135 mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP a 2022-es országgyűlési választáson, míg az egyesült ellenzének 57 szék jutott a parlamentben. A Mi Hazánk hat, a Magyarországi Németek Nemzetiségi Önkormányzata pedig egy képviselőt juttatott be a parlamentbe – összegzett a HVG.hu. Mint azt mi is megírtuk, a Fidesz-KDNP azután veszített el két helyet a…
Tovább olvasomMegfordított egy körzetet az ellenzék, még egy mandátumot bukott a Fidesz-KDNP
Szombaton néhány óra leforgása alatt két helyet is bukott az új parlamentben a kormánypártok, de a kétharmadot ez így sem veszélyezteti. Sikerült fordítania az ellenzék jelötjének, Vajda Zoltánnak a Budapest 13. számú egyéni választókerületében, miután szombaton megszámolták az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók voksait – írta meg a Telex. Addig a XVI. kerület jelenlegi fideszes képviselője, Szatmáry Kristóf vezetett, azonban előnye csupán 38 szavazat volt Vajdával szemben. Vajda 468 szavazattal győzte le Szatmáryt, az ellenzék jelöltje a szavazatok 45,46 százalékát szerezte meg (25 080 szavazat), míg fideszes ellenfele 44,61 százalékot (24 612 szavazat) szerzett. Vajda…
Tovább olvasomElbukhat egy mandátumot a Fidesz-KDNP
Elkezdték ugyanis összeszámolni az átjelentkezettek és a külföldön leadott szavazatokat, viszont egy körzetben még mindig szoros az állás, így további változás sem kizárható. Frissítette adatait a Nemzeti Választási Iroda, miután elkezdték összeszámolni az átjelentkezettek, valamint a külképviseletekről hazahozott, külföldön leadott szavazatokat, így pedig miután több szavazókörben is 100 százalékra ugrott a feldolgozottság – írja a HVG.hu. A valasztas.hu tájékoztatása szerint ezek alapján 136 helyett már csak 135 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP a parlamentben. A leadott szavazatok alapján kiesett a korábbi eredmények alapján mandátumot szerzett Pesti Imre – aki a Fidesz-KDNP listáján…
Tovább olvasomÁtad egy mandátumot a DK, így alakíthat frakciót az LMP
A vártnál gyengébb ellenzéki eredmény miatt eredetileg csak négy LMP-s képviselő jutott volna be a Parlamentbe, de az együttműködési megállapodás értelmében Gyurcsány Ferencék átadnak egy helyet a listán. “A DK egy szavatartó párt, így ahogy mindig betartottunk minden megállapodást az ellenzéki együttműködés során, most is tartani fogjuk a szavunkat” – írta az rtl.hu kérdésére a DK sajtóosztálya. A kérdés arra irányult, hogy a választás előtti összellenzéki megállapodásnak megfelelően tényleg hajlandók-e lemondani egy országos listás képviselői mandátumról az ellenzéki összefogásban résztvevő LMP javára, hogy a párt frakciót alapíthasson. A saját parlamenti frakció alakításához…
Tovább olvasomHadházy: Akkor ülhetünk be a parlamentbe, ha garanciákat kapunk a kormánypártoktól
Az ellenzéki jelöltként a zuglói körzetet megnyerő Hadházy Ákos már az első eredmények után arról posztolt, hogy egészen másfajta politizálásra lesz ezután szükség. Hadházy most konkrétumokat is mondott erről a 24.hu-nak adott interjújában. Szerinte például „az első fontos tisztázandó és legitim kérdés rögtön az, hogy felvehető-e a mandátum. “Én azt mondom, hogy igen, de csak akkor, ha arra használjuk, amikre kell. A mandátum által lesznek fizetett politikusaink, akiknek lesz pénzügyi keretük, lesz stábjuk, lesznek lehetőségei, de ez csak akkor vállalható, ha nem játszunk el egy olyan parlamentet, mint amilyet Putyinnak játszik az…
Tovább olvasomGyurcsány Márki-Zayról: Viharba vezette a hajót, nem ő volt a legjobb kapitány – videó
A DK elnöke elismerte a hatalmas vereséget és azt is, hogy valószínűleg tévedtek bő fél évvel ezelőtt, amikor az előválasztáson Márki-Zayra bízták az ellenzéki összefogás vezetését. Korábban Jakab Péter is arról beszélt, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. A DK elnöke hosszú perceken keresztül beszélt az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről, Márki-Zay Péterről, akinek a nevét egyszer sem ejtette ki. Gyurcsány szerint ahogy most az emberek a Fideszt és Orbánt választották, úgy pár hónapja az ellenzéki előválasztáson az ő szavazóik Márki-Zay Pétert. „Majd nyilván végiggondoljuk, hogy jól döntöttünk-e.”…
Tovább olvasom