A szolnoki kórház előtt állva üzentek a kormánynak az ellenzék arcai

Megosztás

Már országos “hírre” tett szert a Hetényi Géza kórház rengeteg súlyos ellátási problémája, emiatt követeli az ellenzék a Fidesztől és Orbán Viktortól, hogy legyen végre megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás Szolnokon és összességében hazánkban is.

Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva azt mondta, a jövő évi költségvetésben 100 milliárd forinttal szán többet a kormány az egészségügyre, mint tavaly – idézi az MTI. Ez 4 százalékkal nagyobb forrás a tavalyinál, miközben ennél még a KSH szerint is magasabb az infláció.hirdetés

Kunhalmi Ágnes azt kérte a kormánytól, hogy kezelje “prioritásként” az egészségügyet, hiszen a magyar emberek egészsége fontos, és a válság ellenére sem lehet elvenni a pénzt ettől a területtől, sőt növelni kell azt.

László Norbert, az MSZP szolnoki önkormányzati képviselője kijelentette: a Fidesz elmúlt 12 évi egészségügyi politikája súlyos problémákat okozott a megyei kórházban is. A szocialista politikus szerint veszélybe került többek között a szülészeti ügyeleti ellátás. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos utasítására június közepétől Debrecen és Budapest egy-egy egészségügyi intézményébe küldik a kismamákat, akiknek igy sokszor 100-120 kilométert kell utazniuk mentővel.

László Norbert hangsúlyozta: azt várják Szolnok polgármesterétől, hogy keressen megoldást az ügyre. Elhangzott az is, az MSZP az ombudsmanhoz fordul, mert szerintük sérti az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogot az, ami a szülni vágyó nőkkel történik Szolnokon. Az ügyet a felelős miniszterrel is kivizsgáltatnák. (Atv)