Márki-Zay szerint a DK egy része működik együtt a NER-rel, nem ő

Megosztás

Kritikákat kapott a volt miniszterelnök-jelölt a Lázár Jánossal kötött “fegyverszünet” miatt, ezekre reagált.

Miután Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestereként “fegyverszünetet kötött” Lázár Jánossal, hogy a város érdekében együtt tudjanak cselekedni, Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy szerinte Márki-Zay Péter együttműködik a NER-rel, és ez “nem biztos, hogy helyénvaló” – írja a HVG.

Erre a bírálatra reagált most az egyesült ellenzék volt közös miniszterelnök-jelöltje az ATV Híradójának. Márki-Zay Péter hangsúlyozta, hogy bármilyen kormányzati kezdeményezést elfogad, ha abból a helyi lakosok profitálnak.

Szerinte nem ő, hanem például a DK egy része működik együtt a hatalommal. „Például az önkormányzatok közül mi mintegy 20 feljelentést tettünk az elmúlt négy évben korrupciós ügyben, egész pártok vannak, akik egyetlenegy feljelentést sem tettek, például az ő általuk vezetett önkormányzatoknál” – fogalmazott.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek