Politikai bombát robbantott a Jászság fővárosában egy, a napokban megjelent cikk, amiben Budai Lóránt, Jászberény jobbikos polgármestere az ellenzéki előválasztáson az MSZP-s Kertész Ottót támogatja. Mindezt annak ellenére teszi, hogy saját alpolgármestere, a DK-s Gedei József is indul az előválasztáson, vagyis ellenfele Kertésznek. Kertész indulásával kapcsolatban felmerült: a térség fideszes képviselőjével, a nagyhatalmú Pócs Jánossal közösen üzletel, amit ugyanakkor az MSZP jelöltje cáfolt. A Magyar Narancs megkereste Budai Lóránt polgármestert, hogy miért Kertész jelöltségét támogatja Gedei ellenében, pláne úgy, hogy a DK-s politikus a 2019-es önkormányzati választáson visszalépett a javára.…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Ezért ne fékezz a VÉDA előtt
Szinte hihetetlen, hogy már öt éve kint vannak az utakon a VÉDA kapuk, a többség még sincs tisztában azzal, hogyan működik. Ösztönösen fékbe taposnak a kapu előtt 2-300 méterrel és ugyanúgy villan a féklámpa, ha meglátnak egy – teljesen más kinézetű – matricaellenőrző kaput… A hegylako.hu kapott egy olvasói levelet ezzel kapcsolatban, erre reagálva oszlatták el a tévhiteket: „A VÉDA csak a közigazgatási bírságok kapcsán érdekes, tehát ha legalább 18 km/órával gyorsabban haladsz a megengedettnél. Ha még mindig 70-es tábla van kint, mint a képen, akkor (óra szerint) kilencvennel még…
Tovább olvasomKét év, tíz hónapot kapott Lagzi Lajcsi
Lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság szerdán Galambos Lajost, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt. Az ügyészség azzal vádolta Galambos Lajost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, illetve megvesztegette az ellenőröket. A 2017-ben született vádirat szerint Galambos a mocsai és tatai ingatlanokban összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet. A bíróság az ügy…
Tovább olvasomBaleset és forgalmi akadály Jászberény felé
Kamion és személyautó ütközött össze a 32-es főút 16-os kilométere közelében, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pusztamonostoron, a Szabadság út Jászberény felé vezető szakaszán – írja a katasztrofavedelem.hu. Az autóból hűtőfolyadék folyt az úttestre, a kamion pedig az ütközés következtében defektet kapott. A jászberényi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. A balesetnél a mentés idején forgalmi akadály alakult ki.
Tovább olvasomVasútépítő munkagépek érkeztek Jászkisérre
Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) jászkiséri székhelyére; Fónagy János a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a cég székhelyén szerdán azt hangsúlyozta, hogy a beruházás eredményeként javul a vasúti pálya minősége, csökken a karbantartásra fordított idő, nő az utazási komfort. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a hazai közlekedés színvonalát érdemben befolyásolják az állami tulajdonú szolgáltatók és hálózatüzemeltetők képességei. A kormány folyamatosan és bőkezűen támogatja a nemzeti közlekedési társaságok eszközbeszerzéseit – jegyezte meg. Homolya Róbert, a…
Tovább olvasomCsányi Tamás hozhat ellenzéki sikert a törökszentmiklósi körzetben
Jász-Nagykun-Szolnok megyében is javában kampányolnak az ellenzéki előválasztáson induló országgyűlési képviselőjelöltek, de közülük kétségkívül Csányi Tamás helyzete a legkönnyebb, mivel kihívó nélkül indulhat neki a megmérettetésnek. A JÁSZ04-es választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője a fideszes Boldog István, aki 2018-ban a szavazatok 44,71%-át begyűjtve nyert. A 2022-es választásokon azonban a hírek szerint már nem ő képviselheti a kormánypártokat: sajtóértesülés szerint novemberben több változás is lesz majd a Fidesz tisztújító közgyűlése során, és arra számíthatunk, hogy a korrupciós bűncselekményekkel vádolt képviselő helyett is új jelöltet kereshetnek. Ami az előválasztást illeti: ebben a kerületben…
Tovább olvasomFekete-Győr András: Ilyeneknek nincs helyük az ellenzékben
Tóth Csaba, a zuglói előválasztás MSZP, Párbeszéd, DK és Jobbik által támogatott jelöltje bejelentette: nem vesz részt a mára tervezett Partizán-vitán Hadházy Ákossal, és feljelenti Gulyás Mártont. „Tudom, hogy egy politikusnak sok mindent el kell tűrnie, sok mindent el kell viselnie. Nem csak a politikai ellenfeleinek az aljas, lejárató gyűlöletkampányát, de sajnos sok esetben egyes médiumok részrehajló, közvéleményt félretájékoztató megnyilvánulásait is. De mindent azért nem, most betelt a pohár. Gulyás Márton a Partizánban Karácsony Gergellyel folytatott interjúja során olyan kérdésekbe csomagolt vádakat fogalmazott meg személyemmel kapcsolatban, amelyekért a mai napon,…
Tovább olvasomSzolnokon találkozhattunk az Év Traktorával
Kverneland eke… gabonavetőgép… lazító… és számos más talajművelő eszköz, valamint Massey Ferguson traktorok. A Start-Agro Kft. augusztus végi gépbemutatóján az őszi munkálatokra, és az újdonságokra helyezték a hangsúlyt. Szolnokon láthatták például a gazdálkodók az év traktorának is megválasztott 8S széria erőgépét – írja az Agrofórum Online. Videón mindez:
Tovább olvasomCsecsemőként elcserélték a kórházban, 15 évesen jött rá, hogy mi történt
Hárommillió eurós kártérítést követel egy 19 éves spanyol nő, miután kiderült, hogy születése után összecserélték a kórházban egy másik csecsemővel, és nem a szüleinek adták oda. „Óriási károkozásról beszélünk, ami az egész életére hatással van, és sosem lehet helyrehozni” – mondta ügyvédje az AFP-nek. A gyerekek öt óra eltéréssel jöttek világra 2002-ben, ezután inkubátorba kerültek. Az egészségügyi hatóság elismerte, hogy a kórházban hibáztak, de egyelőre csak 215 ezer eurós kompenzációt kínáltak. Állításuk szerint a mostani számítógépes rendszerek mellett már elképzelhetetlen hasonló tévedés, és nem is tudnak róla, hogy valaha előfordult…
Tovább olvasomGyurcsány az Elk*rtuk plakátjáról: tényleg ekkora orrom lenne?
„Istenemre mondom, nem rossz plakát. De tényleg ekkora orrom lenne? És most kell megtudjam!? Na, mindegy” – írta Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök a Facebookon, miután meglátta az Elk*rtuk plakátját. A plakáttal kapcsolatban Gyurcsány azt megjegyezte, „a Hugh Grant csávó már biztosan nem lesz meg főszereplőnek. Kár.” A posztban Gyurcsány azt még felrótta a Fidesznek, hogy Szent Istvánról, Könyves Kálmánról vagy Mátyásról nem készítettek még filmet.
Tovább olvasom