Fekete-Győr András: Ilyeneknek nincs helyük az ellenzékben

Megosztás

Tóth Csaba, a zuglói előválasztás MSZP, Párbeszéd, DK és Jobbik által támogatott jelöltje bejelentette: nem vesz részt a mára tervezett Partizán-vitán Hadházy Ákossal, és feljelenti Gulyás Mártont.

„Tudom, hogy egy politikusnak sok mindent el kell tűrnie, sok mindent el kell viselnie. Nem csak a politikai ellenfeleinek az aljas, lejárató gyűlöletkampányát, de sajnos sok esetben egyes médiumok részrehajló, közvéleményt félretájékoztató megnyilvánulásait is. De mindent azért nem, most betelt a pohár. Gulyás Márton a Partizánban Karácsony Gergellyel folytatott interjúja során olyan kérdésekbe csomagolt vádakat fogalmazott meg személyemmel kapcsolatban, amelyekért a mai napon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentettem. Így a mai napon a stúdióban nem, viszont valamikor a bíróságon fogunk majd találkozni”

– mondta Tóth Csaba.

Ennek kapcsán Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról írt:

„Tóth Csaba elmenekült a Partizán-vita és végtelenül tisztességes ellenfele, Hadházy Ákos elől. Amelyik ellenzéki képviselőjelölt egy másik ellenzékivel sem mer kiállni, attól semmit nem lehet várni akkor, amikor a Fidesszel kellene megküzdeni. Akkor is csak üzletelne velük. Kedves Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter: még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni? Mert szerintem nincs helye az ellenzékben olyanoknak, akik a demokrácia legalapvetőbb elemét, a vitát sem vállalják.”

Kapcsolódó cikkek