Csányi Tamás hozhat ellenzéki sikert a törökszentmiklósi körzetben

Megosztás

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is javában kampányolnak az ellenzéki előválasztáson induló országgyűlési képviselőjelöltek, de közülük kétségkívül Csányi Tamás helyzete a legkönnyebb, mivel kihívó nélkül indulhat neki a megmérettetésnek.

A JÁSZ04-es választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője a fideszes Boldog István, aki 2018-ban a szavazatok 44,71%-át begyűjtve nyert. A 2022-es választásokon azonban a hírek szerint már nem ő képviselheti a kormánypártokat: sajtóértesülés szerint novemberben több változás is lesz majd a Fidesz tisztújító közgyűlése során, és arra számíthatunk, hogy a korrupciós bűncselekményekkel vádolt képviselő helyett is új jelöltet kereshetnek.

Ami az előválasztást illeti: ebben a kerületben csak egy ellenzéki jelölt maradt állva: Csányi Tamás, akit a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is támogat, egyébként pedig régóta jobbikos politikusként tevékenykedk. A jelenleg 45 esztendős Csányi Mezőtúron járt gimnáziumba, majd a Szegedi Tudományegyetem elvégzése után középiskolai magyartanárként dolgozott – tíz évig dolgozott a törökszentmiklósi Székács Elemér Szakközépiskolában, majd újabb tízig a Mezőtúri Református Kollégiumban.

A közélettel 2008-ban kezdett el foglalkozni a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjaként. 2010-2014 között mezőtúri városi képviselőként dolgozott. 2014-től 2019. január 31-ig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagja volt, ahol vezette is a Jobbik frakcióját, és ahol rendre szót emelt a térség úthálózatának felújítása, valamint a közbiztonság megerősítése mellett. 2019. február 18. óta a Jobbik országgyűlési képviselője és az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának tagja. Listáról került be a parlamentbe, bár a 2018-as választáson egyéniben csak 1908 szavazattal maradt el Boldog István mögött (miközben a körzetben volt MSZP-s, LMP-s és momentumos jelölt is).

“Mára sajnos egy olyan Magyarország képe kezd kirajzolódni, amilyet álmunkban sem gondoltunk volna. Ennek a diktatórikus rendszernek a gyökeres megváltoztatása létkérdés minden magyar számára. Mára sajnos egy jól körülhatárolható gazdasági kör olyan politikai befolyásra tett szert, amelynek során foglyul ejtették hazánkat. Elvük: aki nincs velünk, az ellenünk van! Marketing kormányzás és rendszerszintű korrupció jellemzi tevékenységüket. Mi jobbikosok ez ellen hirdetünk harcot és ahogy Dávid legyőzte Góliátot, hisszük, hogy közösen leváltjuk őket!”

– írja a parlament honlapjára feltöltött önéletrajzában.

Az ellenzéki előválasztásokat szeptember 18. és 26. között rendezik országszerte, az online és személyes voksolás után azok a politikusok vehetik majd fel a küzdelmet a 2022-es országgyűlési választásokon a kormánypárti képviselőkkel, akik a legtöbb szavazatot szerzik. Ugyanebben az időszakban az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeire is lehet szavazni, de itt csak az első három sorrendje dől majd el, a továbbiakat egy újabb fordulóban, október 4. és 10. között tisztázzák.

A választókerület települései:

  1. Cibakháza
  2. Csépa
  3. Cserkeszőlő
  4. Kengyel
  5. Kétpó
  6. Kuncsorba
  7. Kunszentmárton
  8. Martfű
  9. Mesterszállás
  10. Mezőhék
  11. Mezőtúr
  12. Nagyrév
  13. Öcsöd
  14. Örményes
  15. Szajol
  16. Szelevény
  17. Tiszaföldvár
  18. Tiszainoka
  19. Tiszakürt
  20. Tiszapüspöki
  21. Tiszasas
  22. Tiszatenyő
  23. Törökszentmiklós

Ide kattintva megismerheti a megye ellenzéki képviselőjelöltjeinek névsorát.

JÁSZ1

JÁSZ2

JÁSZ3

Kapcsolódó cikkek