Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 21 éves helyi férfi 2021. augusztus 24-én a kora reggeli órákban bement a jászfényszarui Mindenszentek Római Katolikus Templomba, majd a lezárt szentélybe bejutva az ott elhelyezett három perselyt feltörte, és a bennük tárolt pénzt eltulajdonította. Ugyancsak a fiatal jogsértő gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy 2021 augusztusában Jászfényszarun gépkocsit rongált meg, továbbá egyéb vagyon elleni bűncselekményeket követett el – írja a police.hu. Még be sem fejeződött a vele szemben korábban elrendelt és egyesített büntetőeljárás, a férfit ismét bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt számoltatták el a jászsági…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
A CNN meleg riportere megkérdezte Szijjártótól, hogy őt is pedofilnak tartja-e
A CNN-nek adott interjút a jelenleg az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszaka miatt jelenleg is New Yorkban tartózkodó Szijjártó Péter, aki ezúttal a homoszexualitása miatt a témára különösen érzékeny Richard Questtel beszélgetett ismét a melegellenessé eltérített pedofiltörvényről az amerikai csatornán. Ahogy azt a Szijjártó Péter Facebook-oldalára magyar felirattal, Régi ismerős, új vádak – a teljes CNN interjú címmel feltöltött anyag elején Quest is összefoglalta, az EU és Magyarország komoly vitában áll egymással a pedofiltörvény miatt, amely ugye megtiltja, hogy bármely tizennyolc év alatti személynek pornográf, valamint olyan tartalom, amely a szexualitást öncélúan…
Tovább olvasomFelfüggesztett fogházat kaptak a tiszai orvhalászok
Ahogy arról a peca.hu január 24-én, az eset másnapján, a police.hu nyomán beszámolt, 2021. január 23-án 13 óra körül két férfi Kiskörénél, a Tisza folyón csónakból horgászva egy 56,5 kg súlyú, 212 cm hosszú szürkeharcsát fogott ki, amit a fogást követően telefonon eladásra kínálták egy halétteremnek. Az esetben a Tiszafüredi Járásbíróság meghozta az ítéletet: “A Tiszafüredi Járásbíróság orvhalászat és társtettesként, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évre – felfüggesztett fogházra ítélte és 2 évre kitiltotta a Tisza-folyó csaknem 140 km-es szakaszáról, azt a büntetett előéletű,…
Tovább olvasomMegnyitották az M44 Tiszakürt és Kunszentmárton közötti szakaszát
(a kép illusztráció) Ma délelőtt megnyitották Tiszakürtnél az M44-es autóút új, 36-os jelű csomópontját, így ismét használható a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti szakasz. Az autóút egy három kilométeres új szakasszal bővült – jelentette az utinformra hivatkozva a behir. Térképen a szakasz:
Tovább olvasomDobrev: Újraszámolják a devizahiteleket a kormányváltás után
Dobrev Klára a Bank Center előtt tartott sajtótájékoztatót a devizahitelekről. A DK miniszterelnökjelöltje elmondta, az Orbán-kormány a bankok oldalára állt az emberek képviselete helyett, amikor megállapodást kötött a pénzvilággal a devizahitelekről – írja a HVG. Dobrev szerint a kormány úgy forintosította a devizahiteleket, hogy az a bankoknak egyetlen fillérjébe sem került, az árfolyamveszteség egészét az emberek fizették ki. Azt is hozzátette, a kormány nem gördített akadályt a végrehajtások útjába, így a Magyarországon lévő bankok 692 milliárdot kerestek a magyarokon csak tavaly. Ezek után a sajtótájékoztatón bejelentette: a kormányváltás után fel…
Tovább olvasomJakab Péter Orbánnak: A Szájer Józsi nem akar bejönni a hálószobánkba?
„Követeltük, hogy emeljék már meg a családi pótlékot, követeltük, hogy hosszabbítsák meg az álláskeresési járadékot, de önök nem tették ezt meg. A magyar emberek valóban keményen dolgoznak, csak az a baj, hogy ebből az ön családja és barátai gazdagodnak. Ön tényleg bérből és fizetésből él, a magyar emberek béréből és fizetéséből” – mondta Jakab Péter a miniszterelnöknek. „Odáig jutottak, hogy belenéznek a telefonjainkba, belenéznek az üzeneteinkbe kémszoftverekkel? A hálószobánkba nem akarnak bejönni? A Szájer Józsi nem akar bejönni a hálószobánkba? Nem fogjuk elfelejteni, hogy kik vették el az életünket és…
Tovább olvasomKét autót is elvitt, hogy diszkóba menjen velük, majd megtankolta és visszavitte őket
Egy öcsödi lakos tett bejelentést a rendőrségre, mert lakóháza előtt, a 2021. szeptember 11-én az esti órákban leparkolt járművét – melynek gyújtáskapcsolójában az indítókulcs, továbbá az utastérben személyes okmányai is benne maradtak – ismeretlen személy elvitte. Az egyenruhások helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és elrendelték a jármű körözését. Az öcsödi sértett másnap ismét felkereste a rendőrséget és elmondta, hogy az ismeretlen személy visszavitte a járművet a lakóháza elé. A tulajdonos azt gyanította, hogy csak a közelben járhatott vele a jogsértő, mert az üzemanyagból alig fogyott. A nyomozóknak néhány nap múlva…
Tovább olvasomEgy vízben sodródó holttestet találtak Szolnoknál
A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010-157/514/2021. körözési számon eljárást folytat ismeretlen férfi holttest azonosítása érdekében – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint, a szolnoki Tisza-folyó 334,3 folyamkilométerénél a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei egy vízben sodródó holttestet találtak 2021. július 19-én, 15 óra 15 perc körül. Az elhunytnál azonosításra alkalmas iratok nem voltak. Az elhunyt kb. 176 cm hosszúságú, kb. 20-30 éves közepes testalkatú férfi. Haja a fejtetőn 1 cm hosszúságú, oldalt felnyírt, egyenes szálú, sűrű, sötétbarna, orra széles, arca ovális, kerekded. Mellkasán „Brigi Szk”, a bal alkaron szabálytalan „ANYU”, bal…
Tovább olvasomKarácsony: Vagy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, vagy én
Már nem először fejtette ki Karácsony Gergely, hogy a Fidesz őt tekinti fő ellenfelének, ezért az ő lejáratására költ iszonyatos sok pénzt a kormánypárt – emiatt pedig ellenzéki társai (ellenfelei?) sokkal könnyebb közegben kampányolhatnak. Erről most a 444-nek adott interjújában is beszélt. „Szerintem fontos, hogy a politika nem a politikusokról szól, és amikor az ember dönt, hogy személy szerint mi a következő lépése, az se róla szóljon. Azt nagyjából helyesen mértem fel, hogy ha elindulok miniszterelnök-jelöltként, akkor borzasztó nehéz kampánynak nézek elébe, és az embernek mérlegelnie kell, hogy mi az,…
Tovább olvasomMár csak az dolgozhat Olaszországban, akinek van védettségi igazolása
Minden munkavállaló számára kötelezővé tette az olasz parlament, hogy rendelkezzen védettségi igazolással – írja a Local.it. Az úgynevezett zöldkártya, a „certificazione verde” azoknak jár, akik koronavírus elleni védőoltást kaptak, van negatív vírustesztjük, vagy a közelmúltban túljutottak a fertőzésen. Olaszország augusztusban elsőként tette kötelezővé a védettségi igazolást a múzeumok, edzőtermek és beltéri éttermek látogatónak, szeptemberben pedig mások mellett a tanároknak és az egészségügyben dolgozó külső munkatársaknak. (HVG.hu)
Tovább olvasom