Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) frissítette a negyedik oltás felvételére vonatkozó ajánlását. Ennek értelmében a gyenge immunrendszerű személyek részére a harmadik oltás után kevesebb idő elteltével javasolják a negyedik dózis felvételét – számolt be az Index. A korábbi ajánlás szerint az immunkompromittált személyeknek is öt hónapot kellett várniuk a harmadik oltás után arra, hogy a következő dózist felvegyék. A CDC most ezt az időtartamot csökkentette három hónapra azoknak a személyeknek, akik a Pfizer és a Moderna vakcináját kapták először (és nem a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját). Az…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Annyi a beteg, hogy már eltűntek a kórházi várólistás adatok
Eltűntek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapjáról az arra vonatkozó adatok, hogy egy-egy műtétre mennyi időt kell várni Magyarországon – írja az Index. Januárban derült ki, hogy a várólisták rekordhosszúságúra nőttek a koronavírus-járvány miatt. Ez lehetett az oka annak, hogy az erre vonatkozó adatokat mostanra eltüntették a NEAK honlapjáról. Az a korábban rendszeresen közölt információ is eltűnt, hogy mennyi a műtétre várakozás minimum- és maximumideje. A korábban elérhető adatok helyett most már csak visszamenőleges adatok láthatók, így például az is, hogy az előző hat hónap során mennyi volt az átlagos…
Tovább olvasomKiélezett meccset nyert meg a Szolnok Kecskeméten
Csak a hajrában talált megoldást az Olajbányász kosárlabda-csapata a KTE otthonában, de végül fontos idegenbeli sikert aratott Gaspet Potocnik alakulatata. Tippmix férfi NBI/A, 21. forduló Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 74-81 (20-23, 18-13, 20-24, 16-21) Kecskemét: Wittmann 7/3, Pollard 16/6, Kucsera 2, Jaramaz 1, Karahodzsics 17.cserék: Dramicsanyin 11/6, Klobucar 20/6, Ivkovic -, Kiss D. – Szolnok: Solano 8, Cummings 20, Badzim 11/9, Taiwo -, Subotic 11.cserék: Pongó 7/6, Rudner 5/3, Pallai 5/3, Zsiros 1, Cakarun 11, Gilszki -, Kovács P. 1 Részletes statisztika itt elérhető! Az olajofficial.hu beszámolója: Két…
Tovább olvasomOrbán Viktor emlékeztette a tanárokat, hogy pénzt kapnak
Négy nappal a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkja után Orbán Viktor a Facebook-oldalán foglalkozott a pedagógusok helyzetével. Persze nem a hétfői sztrájkra és a pedagógusok követeléseire reagált, hanem arra emlékeztette őket, hogy valamivel több pénzt fognak kapni. „Hamarosan érkezik a tanárok és óvónők megemelt fizetése. 10%-kal emeltük a tanárok és óvónők fizetését” – áll a miniszterelnök bejegyzésében. Ugyanakkor a kormány nem változtatott a pedagógusok bértábláján, a fizetésük továbbra is a 2014-es minimálbérhez van kötve. Az alapbérük idén sem emelkedik, csak a bérpótlékuk nő. Ez utóbbi eddig a fizetésük 10 százaléka volt,…
Tovább olvasomÚgy tört el a szolnoki játékos keze, hogy még a lelátón is hallatszott
A tavalyi utolsó játéknapon, a Szentlőrinc ellen 200. alkalommal lépett pályára szolnoki mezben bajnoki mérkőzésen Rokszin Ádám. A 30 éves középpályásnak azonban sajnos nem kezdődött jól a tavasz, ugyanis az idei első bajnokin az 55. percben megsérült, így egy darabig nem növelheti a pályára lépései számát. „Felugrottam fejelni, mely után szerencsétlenül érkeztem, rosszul támasztottam le. Egyből tudtam, hogy nagy a baj, mert elég nagyot reccsent a kezem. Még a hozzánk közelebbi lelátón is hallották páran, úgyhogy tudtam, hogy ez törés. Onnantól már csak a „részleteket” kellett kideríteni, melyet a csapatorvosunk,…
Tovább olvasomElítélte a bíróság a fideszes propagandistákat
Szabó Tíme, a Párbeszéd társelnöke tett feljelentést Szikszai Péter és a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás ellen becsületsértés miatt. A Fővárosi Törvényszék meghozta az ítéletét és bűnösnek találta a vádlottakat. A jogerős ítéletről a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője szerda este posztolt a Facebookon. Mint Szabó írta, a két propagandista – azóta az eredeti helyén már nem elérhető – cikkét a bíróság olyan szinten öncélúan gyalázkodónak ítélte, ami a becsület csorbítására messzemenően alkalmas. A szöveg Szabó posztja szerint kizárólag arra szolgált, hogy őt egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítsa. A cikkben azt…
Tovább olvasomTöbb szolnoki üzletből is lopott egy nő
A Szolnoki Rendőrkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. január 28-án 17 és 19 óra között több helyi üzletből szépségápolási szereket tulajdonított el. A rendőrök a helyszíni adatgyűjtést és kamerakutatást követően azonosították a feltételezett elkövető személyét, akit lakcíméről a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 44 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták, a lakásán tartott kutatás során az eltulajdonított kozmetikai termékek feltalálásra és lefoglalásra kerültek.
Tovább olvasomÚjabb embereket tartóztattak le a Schadl-Völner-ügyben
Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben – tudta meg a Házon kívül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének nevével fémjelzett ügyben „előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt folyik nyomozás. Eredetileg Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbert, valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a…
Tovább olvasomKiesési rangadót vív vasárnap a Szolnoki MÁV
Szolnok NBII-es futballcsapata nehéz tavasz előtt áll: úgy kell kiharcolni a másodosztályban való bent maradást, hogy az utolsó előtti, tehát kiesést jelentő helyről indul a csapat a gyengébb őszi szereplés után. A hadjárat ezen a hétvégén veszi kezdetét, vasárnap 13:00-kor ráadásul rögtön egy közvetlen riválist fogadnak a szolnokiak: a Budaörs érkezik megyénkbe. A vendégek egyetlen ponttal előzik csak meg a Szolnokot, de az kapásból két helyet jelent a tabellán, vagyis ők már éppen nem állnak kiesőhelyen – ebből is látszik, hogy mennyire fontos lenne a győzelem. Az őszi mérkőzésen egyébként…
Tovább olvasomAz Alba elleni hazai rangadóval tér vissza az Olajbányász
Két forduló kimaradt az Olajbányász életéből a Covid-fertőzés miatt. Ezt a háromhetes szünetet egy nagy rangadóval szakítja meg a csapat: az Alba Fehérvár érkezik a Tiszaligetbe. Az elmúlt négy egymás elleni mérkőzést egyaránt az Olaj nyerte, legutóbb Fehérváron nagy hátrányból is fordítani tudtak Bojan Suboticék. Ebből azonban igencsak balgaság lenne kiindulni, hiszen egyrészt a két csapat találkozója mindig rangadó, azaz bárki nyerhet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy három hétnyi szünetet követően bizony nincs játékban az Olaj, akkor láthatjuk, rendkívül nehéz mérkőzés vár a mieinkre. Az Alba igencsak keresi saját játékát, pedig…
Tovább olvasom