Az Alba elleni hazai rangadóval tér vissza az Olajbányász

Megosztás

Két forduló kimaradt az Olajbányász életéből a Covid-fertőzés miatt. Ezt a háromhetes szünetet egy nagy rangadóval szakítja meg a csapat: az Alba Fehérvár érkezik a Tiszaligetbe.

Az elmúlt négy egymás elleni mérkőzést egyaránt az Olaj nyerte, legutóbb Fehérváron nagy hátrányból is fordítani tudtak Bojan Suboticék. Ebből azonban igencsak balgaság lenne kiindulni, hiszen egyrészt a két csapat találkozója mindig rangadó, azaz bárki nyerhet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy három hétnyi szünetet követően bizony nincs játékban az Olaj, akkor láthatjuk, rendkívül nehéz mérkőzés vár a mieinkre.

Az Alba igencsak keresi saját játékát, pedig négy magyar válogatottjuknak (Szabó, Lukács, Vojvoda, Pongó) köszönhetően csak a Falconak van náluk erősebb magja. Ám valamiért nem igazán akarnak csapatként jól működni, képesek győzni Szombathelyen, hogy aztán otthon kikapjanak a Pakstól. Egy év alatt a harmadik edző irányítja a szakmai munkát, ami a harmadik játékrendszert is hozza magával.

Azt, hogy melyik arcát mutatja Szolnokon az Alba, nem tudjuk. ám az is biztos, nem a jelenlegi hetedik hely illik a keret tudásához.

A mérkőzést az M4 Sport+ élőben fogja közvetíteni, ezért a kezdési időpont szombat 17 órára módosult. A rangadó játékvezetői hármasát Kapitány Gellért, Goda László és Pozsonyi László alkotja – írja az olajoffocial.hu.

Kapcsolódó cikkek