A háromszor oltottak 97 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak bele a koronavírusba, mint az oltatlanok

Megosztás

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) frissítette a negyedik oltás felvételére vonatkozó ajánlását. Ennek értelmében a gyenge immunrendszerű személyek részére a harmadik oltás után kevesebb idő elteltével javasolják a negyedik dózis felvételét – számolt be az Index.

A korábbi ajánlás szerint az immunkompromittált személyeknek is öt hónapot kellett várniuk a harmadik oltás után arra, hogy a következő dózist felvegyék. A CDC most ezt az időtartamot csökkentette három hónapra azoknak a személyeknek, akik a Pfizer és a Moderna vakcináját kapták először (és nem a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját).

Az ajánlás a felnőttek mellett azokra a 12 éven felüliekre is vonatkozik, akik a Pfizer vakcináját vették fel. A CDC ezenkívül hangsúlyozta azt is: azok, akik a harmadik oltást felvették, 97 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak bele a koronavírusba, mint az oltatlanok.

Kapcsolódó cikkek