Mérsékelték ugyan a veszélyjelzéseket karácsony másnapjához képest, de így is óvatosságra int az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez vasárnap kora délután eljuttatott veszélyjelzésében az OMSZ felhívta a figyelmet, hogy az átmeneti szünet után a déli országrészben éjjel és hétfőn ismét jelentős mennyiségű ónos eső hullhat. Az ónos eső veszélye miatt Békés és Csongrád-Csanád megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetést hétfőre. Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokú, továbbá Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső veszélye miatt. Ami a havazást illeti: a késő estétől érkező újabb csapadékzóna az ország…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Idén megint lehet tűzijátékozni szilveszterkor
Tavaly a koronavírus-járvány miatti védekezési intézkedések részeként tilos volt értékesíteni és használni a pirotechnikai eszközöket, ezúttal viszont más a helyzet. Terv szerint az idén szilveszterkor teljes mértékben szabadon lehet majd értékesíteni és felhasználni pirotechnikai eszközöket – tudta meg a VG. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról tájékoztatta a lapot, hogy a tűzijátékokat árusító helyek engedélyezési eljárásai december eleje óta zajlanak. A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt árusítóhelyeken, jellemzően plázák, vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben. A piac optimistán várja az év…
Tovább olvasomJogtalanul használt zene miatt letiltotta a Facebook a Fidesz-kongresszusról készült videót
Az esetet Hadházy Ákos képviselő szúrta ki: a Roxette együttes “Listen to Your Heart” dala hangzott el a jogtulajdonos engedélye nélkül. “A Facebook letiltotta a Fidesz kongresszusról készült propagandavideóját, mert a Roxette együttes “Listen to Your Heart” dala a jogtulajdonos engedélye nélkül hangzott el” – számolt be legújabb posztjában Hadházy Ákos. Mint a képviselő írta: a posztnak már csak a hűlt helye látszik. “A HírTV monstre 5,5 órás (!) közetítéséből pedig levették a hangsávot azokban a percekben amikor a lopott számot játszották engedély nélkül (az Origo viszont nem cserélte ki…
Tovább olvasomEz okozhatta a Tisza-tavi tömeges sellőpusztulást
Közleményt adott ki a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft-t a karácsony előtti napokban látott halpusztulás kapcsán, amelyről korábban mi is beszámoltunk. Mint azt a vállalat honlapján olvasható közleményben írják, az utóbbi évek átlagához képest nagyobb mennyiségben itt rekedt halak elhullásának több oka is lehetséges, így pl. valamely mérgező gáz túlzott jelenléte, vagy éppen a létfontosságú oxigén hiánya. “Az első szemrevételezések és a körülmények ismerete után nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a haváriát a túlságosan sekély, maximum 40 cm mély víz és egy időjárási anomália halálos kombinációja okozhatta. A közelmúltban tomboló viharos…
Tovább olvasomÖt ittas sofőrt kaptak el karácsony első napján megyénkben
Ilyen tekintetben sűrű napja volt a rendőröknek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de szerencsére személyi sérüléssel járó baleset nem történt december 25-én – derül ki a police.hu napi összesítőjéből. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint öt ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Szolnoki Rendőrkapitányságon egy 29 éves szolnoki és egy 31 éves tiszabői férfi ellen indítottak eljárást járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt. A rendőrök az egyik sofőrt Szolnok belterületén, a másikat Hunyadfalva külterületén igazoltatták 2021. december 25-én este. Mindkét gépkocsivezetővel…
Tovább olvasomA Mediaworks összes megyei lapja ugyanazzal az alákérdezős Orbán-interjúval jelentkezett karácsonykor
Már-már hagyomány ez az ünnepekkor, ezúttal sem kellett megizzadnia a válaszadás közben a kormányfőnek. A 444.hu vette észre, hogy a Mediaworkshöz tartozó összes megyei lap ugyanazzal a miniszterelnöki interjúval jelentkezett szenteste napján. Ezeknél a lapoknál a politika rovatot nem a megyékből, hanem a Mediaworks Bécsi úti központjából szerkesztik, a miniszterelnöki interjú pedig kötelező eleme a húsvétoknak, karácsonyoknak és választásoknak is. A kormány legújabb szlogenjét idéző “Előre, nem hátra” című interjút készítő Csermely Péter természetesen semmilyen belemenős kérdést nem tett fel Orbán Viktornak. Az egyik kérdésnek titulált állítás például így hangzott: „Az új életünkben is…
Tovább olvasomElárulta a minisztérium, eddig hány 5-11 éves kapott oltást
Viszonylag alacsony a minisztérium által közölt szám, de még csak néhány hete vette kezdetét a fiatalok vakcinálása. A szervi gyulladásokat és a poszt covid tüneteket szeretné elkerülni a legtöbb szülő, aki kéri a gyerekének a koronavírus-elleni oltást. Ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó pécsi gyermekorvos, aki a nála jelentkezők többségének már az ünnep előtt beadta az oltást – írja a hvg.hu. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eközben azt közölte, hogy az 5-11 éves gyerekek közül nagyjából harmincezezren kapták meg eddig a vakcinát. A szám alacsonynak tűnhet, de ne feledjük, hogy csak december 15-én kezdték…
Tovább olvasom„Amikor valaki meghal, mindig kinyitom az ablakot, hogy a lelke el tudjon menni”
Szívfacsaró karácsonyi videóüzenetet tettek közzé a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán, amelyben a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai beszéltek a tapasztalataikról és az oltás felvételének fontosságáról. A megható videóban – amelyet az Index.hu szemlézett – az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz. “Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki” – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag,…
Tovább olvasomGépalkatrészeket loptak el egy jászkiséri telephelyről
A sértett felismerte az eltulajdonított tárgyakat, a rendőrök elfogták a két feltételezett elkövetőt – számolt be róla a police.hu. Két helyi lakos gyanúsítható megalapozottan azzal, hogy bementek egy jászkiséri telephely melléképületébe 2021. december 20-án 10 óra és 2021. december 23-án 14 óra 30 perc között és onnan különböző mezőgazdasági és egyéb gépalkatrészeket vittek magukkal. A feltételezett elkövetőket még aznap sikerült azonosítani, ugyanis a sértett az utcán felismerte a tőle eltulajdonított tárgyakat. A helyszínre érkező rendőrök előállították a két feltételezett elkövetőt a Jászapáti Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket és a…
Tovább olvasomMár 45 ezernél is többen aláírták az ellenzék népszavazási kérdéseit
Egy hét alatt érték el ezt a számot, amely a szükséges aláírásoknak közel a negyede. Csütörtök estig már több mint 45 ezer aláírást gyűjtöttek össze a pontosan egy héttel korábban indult népszavazási kezdeményezés támogatására – erősítette meg több párt, nevezetesen az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd is az ATV Híradójának. A két kérdést Karácsony Gergely nyújtotta be, mára már a teljes ellenzék gyűjti az aláírásokat. A Nemzeti Választási Iroda december 15-én adta át Karácsony Gergelynek a Fudan Egyetemre és az álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő íveket, a pontos kérdések így…
Tovább olvasom