Parlagi sast mentettek megyénkben

Parlagi sas fiókát engedtek szabadon – írta bejegyzésében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A napokban Tiszaszőlős és Tiszaderzs között a helyi vadőr egy kimerült, átázott parlagi sast talált, melyet az út mellett a gázolás veszélye fenyegetett. A Természetvédelmi Őrszolgálat és önkéntesek segítségével a nemzeti park Górés tanyájára került a ragadozó. A pár nap után felerősödött, teljesen egészséges hím sasfióka egyedi jelölő gyűrűzést követően a befogáskor segítséget nyújtók jelenlétében élőhelyén szabadon lett engedve. A parlagi sas Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 forint. képek forrása: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Facebook oldala

Tovább olvasom

Két gyermekkel maradt egyedül az édesapa, elárverezik a házukat

Nagyon nehéz helyzetbe került az Ambrózfalván élő Burus Csaba. A 38 éves apuka egyedül maradt a 9 és 5 éves kisfiaival. Gyermekei édesanyját, Krisztinát augusztus 17-én veszítette el, a fiatalasszony rákos volt. Ráadásul a házukat is elárverezik. A betegség miatt elmaradtak a ház részleteivel. A két fiú, a 9 éves Bence és az 5 éves Danika tudják, hogy meghalt az édesanyjuk, de úgy fogják fel, mintha csak kórházban lenne és egyszer hazaérkezik. Krisztinának azonban sajnos már csak egy útja lesz, augusztus 31-én Csanádalbertin helyezik végső nyugalomra, a pár középső gyermekével,…

Tovább olvasom

Felborult egy kamion Karcagnál, a sofőr a fülkébe szorult

Lesodródott az útról, majd egy magasfeszültségű távvezeték villanyoszlopának ütközött és az oldalára borult egy kamion péntekre virradóra a 4-es főúton, Karcagnál. A gépkocsi súlyosan sérült sofőrje beszorult a roncsba, őt a karcagi és a püspökladányi hivatásos tűzoltók feszítővágó, feszítőhenger és láncok segítségével szabadították ki. Az egységek az üzemanyag-szivárgás miatt vízsugárral és porral oltóval biztosították a helyszínt. A sérült oszlop által tartott vezetékeket a szolgáltató szakemberei áramtalanították, a kimaradás állattartó telepeket érintett, a lakosságot nem. 

Tovább olvasom

Ráomlott egy pince a munkásokra Miskolcon, ketten meghaltak

Három fiatal férfi végzett munkálatokat egy Miskolcon található pincében 2022. augusztus 31-én a reggeli órákban, amikor a pince mennyezete beszakadt és a munkásokat maga alá temette – számolt be az eseményekről a police.hu. A Borsod Online-nak Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője azt mondta, hogy két férfi a balesetben biztosan elhunyt. A harmadik a leszakadt födém alatt lehet, aminek a megmozdításához bányamérnököket várnak a helyszínre. Úgy tudjuk, akár napokig is eltarthat, amíg egy dúcolásos technikával, valószínűleg kézimunkával meg tudják nyitni a pincejáratot, hogy kihozzák az áldozatokat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás…

Tovább olvasom

Vége a látogatási tilalomnak a jászberényi kórházban

A járványhelyzet kedvező alakulására való tekintettel szeptember elsejétől feloldották a látogatási tilalmat a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban – tájékoztatott közösségi oldalán az egészségügyi intézmény. Ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, a kórház saját hatáskörében eljárva a járványügyi mutatókat figyelembe véve július 18-tól látogatási tilalmat rendelt el a krónikus belgyógyászati és az ápolási osztályon. A mai nappal ezt visszavonták, így ezeken az osztályokon újra lehet látogatni a betegeket. Felhívják a figyelmet arra, hogy a kórház teljes területén továbbra is kötelező a maszk használata. 

Tovább olvasom

Az iskolaőrök is készen állnak a tanévre

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén szolgálatot ellátó iskolaőrök megnyitották az idei tanévet, rögtön be is ültek az „iskolapadba”, hiszen 2022. augusztus 29-én és augusztus 30-án, kétnapos képzésen vettek részt. Tanévnyitó értekezlettel kezdődött a hét Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság oktatási és szabadidő központjában, ahol Vojter-Szabó Zita r. alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető köszöntötte a 2022/23-as tanévben szolgálatot teljesítő iskolaőröket. A kétnapos képzésen csoportokra bontva vettek részt az iskolaőrök. Az első helyszínen a megyei rendőr-főkapitányság rendészeti trénerei által tartott tréning zajlott, ahol a kommunikációs szituációk, a csoportos és egyéni foglalkozások kerültek előtérbe.…

Tovább olvasom

Ivott, aztán lopni indult

Egy öcsödi lakos tett bejelentést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra 2022. augusztus 31-én délben, miszerint az éjszaka során hívatlan látogató felfeszítette a lakásához tartozó melléképület ajtaját, majd onnan különböző kerti- és kézi szerszámokat tulajdonított el. A helyszínre érkező kunszentmártoni rendőrök adatot gyűjtöttek, azzal párhuzamosan szemlét tartottak. Nem kellett messzire menniük, mert a nyomok a kertszomszédhoz vezettek, ahol a rendőrök hiánytalanul megtalálták a sértettől lopott tárgyakat. A házban lakó 36 éves férfit elfogták és előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra. Amikor a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták elmondta, hogy éjszaka ittas állapotban volt és azt gondolta, átmegy…

Tovább olvasom

Lángolt egy autó Kisújszálláson

Kigyulladt egy személyautó motortere Kisújszálláson, az Arany János utca és a Nyár utca találkozásánál csütörtök reggel – jelezte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A város önkormányzati tűzoltói a lángokat egy vízsugárral és porral oltóval megfékezték. A raj az utómunkálatokat végzi.

Tovább olvasom

Új sportcsarnokot avattak Szolnokon – TAO pénzekből

Rendhagyó tanévnyitó ünnepség volt szerdán a Szolnoki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakközépiskola és Szakgimnáziumában, ahol hosszú idő után átadták az intézmény sportcsarnokát. Végre méltó körülmények között sportolhatnak a diákok, mindez remekül illeszkedik a város intézményfelújítási programjába is. Köszönet érte sok mindenkinek, de különösen a Szolnoki Sportcentrum – Sportiskolának, a kormányzatnak, valamint azon cégeknek, akiknek a TAO-ja mindezt lehetővé tette. -mondta Szalay Ferenc polgármester. A sportcsarnok átadója kapcsán Rózsa József, a beruházó Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, nagyszerű, kívül belül nagyon szép tornatermet tudtak átadni. A…

Tovább olvasom

Boldog születésnapot, Szolnok!

Húsz helyszín, hatvan program. Igazán eseménydús hétvégére készülhetnek a szolnokiak, hiszen a Szolnok napi rendezvények talán még sosem voltak ennyire színesek. A részletekről Szalay Ferenc polgármester, Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra Művelődési Központ igazgatója és Kondor Balázs, a Szolnoki Vasúti Almárium megálmodója beszélt szerdán sajtótájékoztatóján. A programok már vasárnap elkezdődtek, de még mindig nem késő csatlakozni. A mai napon, azaz szeptember elsején városszerte koszorúzásokkal emlékezünk a Pest-Szolnok vasútvonal évfordulóját, majd az ünnepségsorozat délután a Hild téren az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Katonák nyilvános katonai eskütételével folytatódik. Péntek este pedig megrendezik…

Tovább olvasom