Macron, Orbán és mások közelébe juthatott minden engedély nélkül a képviselő, így biztosít a TEK

Megosztás

A fényképek egyértelmű tanúsága szerint alig néhány méterre járhatott-kelhetett a világ egyik legvédettebb politikusa közelében, miközben Orbán Viktor és több más európai ország miniszterelnöke is ott volt a közelében. Amennyiben a képviselő egy merénylő lett volna, mindannyian közvetlen életveszélyben lettek volna.

Minden további nélkül besétált a TEK által biztosított V4-csúcsra Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki még Macron közelében is készített minderről egy szelfit.

Szabó Bálint képviselő még decemberben osztott meg több fotót a Facebookon, ahol azon a V4-es csúcson látható, amelynek Emmanuel Macron francia elnök is a vendége volt. A találkozót a TEK biztosította, és a Belügyminisztérium utólag azt közölte, hogy nem történt semmilyen rendkívüli esemény.

Szabó Bálint fotóiból az is látszik, hogy autójával már a védett személyeket szállító konvojhoz is be tudott csatlakozni. Alighanem így sikerült bejutnia a csúcsra úgy, hogy az senkinek nem tűnt fel, holott semmi keresnivalója nem lett volna a találkozón. 

Lehet, hogy egy kép erről: 11 ember, álló emberek, belső tér és , szöveg, amely így szól: „Recharging Europe VE”
Lehet, hogy egy kép erről: 11 ember, álló emberek, képernyő és belső tér
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, autó és út
Simán belevegyült a konvojba, senkinek fel nem tűnt

A szelfis fotó mellett érdekes még egy másik, általa készített kép, amin nagyon úgy tűnik, hogy csak méterekre sétálgatott Orbán Viktortól, Emmanuel Macrontól, valamint a társaságukban levő lengyel és szlovák miniszterelnöktől, illetve Andrej Babiš volt cseh kormányfőtől. 

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember, álló emberek és belső tér

Szabó Bálint utólag azt mondta, azért ment be, mert tesztelni akarta az esemény biztosítását. Állítása szerint korábban más védett eseményeken is sikeresen játszotta ki a biztonságiak éberségét, és most úgy gondolta, hogy próbára teszi a rendszert akkor, amikor a világ egyik legvédettebb politikusa, Emmanuel Macron érkezik Magyarországra. Szerinte abszurd, hogy milyen könnyen jutott a védelem ellenére az elnök közelébe. 

Már húsz perce ment a tárgyalás, amikor felfigyeltek rám. Akkor megkértek, hogy diszkréten távozzak a teremből

– fogalmazott a képviselő, aki azt állította, hogy miután publikálta a fotókat, több telefonhívást is kapott, amellyel arra akarták rávenni, hogy távolítsa el a posztot. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek