Semmelweis napi ünnepséget tartottak a minap Kunszentmártonban, ahol köszöntötték az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat.
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Máris üzembe álltak az elektromos buszok Szolnokon
Végre szemmel is látható, hogy Szolnokon is korszerűsödött a tömegközelekedést szolgáló buszpark. A korszerű, gázüzemű MAN-buszok a helyközi közlekedést szolgálták eddig is, de most végre tíz elektromos buszt kapott a megyeszékhely, kizárólag helyi szolgáltatásra. Ezeket a napokban vették át, és máris üzembe álltak.
Tovább olvasomÚj képviselőt “avattak” a szolnoki közgyűlésben
Közgyűlését tartotta ma Szolnok önkormányzata. Ezen többek között a napirendek előtt új képviselő tette le esküjét és vette át megbízólevelét. Rusvai Károly ugyanis, ahogyan azt már többször megírtuk, július 1-től átveszi Szutorisz-Szügyi Csongortól a szolnoki tankerület vezetését, így aztán már nem lesz képviselő (sem, mert a Fiumei iskola vezetéséről is le kell mondania). Rusvai helyét így aztán Töreki András – szintén iskolaigazgató – vette át. Töreki András a 14 Fidesz-KDNP-jelöltet tartalmazó kompenzációs listán a 12. helyet foglalta el a 2019-es önkormányzati választáson.
Tovább olvasomSzolnok n+1-edik szégyenfoltja: egy 2 méteres gyommal benőtt belvárosi telek
Sajnos sok-sok szégyenfolttal rendelkezik Szolnok, amik – az annyira csúnya, hogy már szép elven – már-már turistacsalogató látványosságnak mondhatók. Most egy gyomos belvárosi telket mutatunk be.
Tovább olvasomJégcsarnok épül Szolnokon
Fedett, könnyűszerkezetes csarnokot létesítenek Szolnokon az alcsiszigeti városrészben. A Szolnok Orcas Hockey Sportegyesület támogatásból megvalósuló fejlesztéséhez a Toyota Hering biztosít területet.
Tovább olvasomÖtven éve erről írt az újság
Hogy repül az idő! Ötven éve, 1973-ban teljesen más világ volt még, az olajválság előtt jártunk bőven, szinte béke és nyugalom volt, igaz, már akkor is intézkedett a Központi Bizottság… De miről írt pont 50 éve, 1973. június 28-án a Néplap?
Tovább olvasomHamarosan műfüves futballpálya létesül Újszászon
Régi hiányt orvosol az önkormányzat azzal a beruházással, amelynek kitűzését a napokban tették meg tornacsarnokot is magában foglaló Sportközpont területén.
Tovább olvasomOrvhalászat a levegőben: merítőhálóval kapták el a vízből kiugráló busákat Kiskörénél
Egészen egyszerű, egyben szokatlan módszer választottak azok az orvhalászok, aikket a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KTVHESZ) halőrei értek tetten. A három illető vízből kiugráló busákat kapta el merítőszákkal a levegőben.
Tovább olvasomUniós pénzből református bölcsőde épült Törökszentmiklóson
Huszonnégy férőhelyes, kétcsoportos református bölcsőde épült Törökszentmiklóson – közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
Tovább olvasomA jászberényi polgármester szemét személyesen is bántja a szemét
Jászberényt sokan Igyekeznek minél tisztábban tarttatni, ezért sokat tesznek, közte a város első embere is. Jászberény vezetője, Budai Lóránt személyesen is a szívén viseli a város kinézetét, köztisztasági helyzetét. Erről tanúskodnak az intézkedései is.
Tovább olvasom