A jászberényi polgármester szemét személyesen is bántja a szemét

Megosztás

Jászberényt sokan Igyekeznek minél tisztábban tarttatni, ezért sokat tesznek, közte a város első embere is. Jászberény vezetője, Budai Lóránt személyesen is a szívén viseli a város kinézetét, köztisztasági helyzetét. Erről tanúskodnak az intézkedései is.

Legutóbb arról írtunk, hogy miközben a szolnoki városvezetés képtelennek mutatkozik a galambpiszokhelyzet megoldására, Jászberényben cselekednek és igyekeznek gyéríteni a galambokat.

Most több olyan dologról számolt be Budai Lóránt, ami kihat a város kinézetére, merthogy Jászberényben brüsszelezés helyett inkább cselekednek.

A város első embere azt közölte, hogy Jászberény korábbi vezetése úgy döntött, a város különböző pontjaira ruhagyűjtő konténereket telepít. Az egyébként nemes célokat szolgáló edényekkel kapcsolatban számos kritika érkezett az elmúlt években. Vannak, akik turkálónak nézik, vannak, akik innen szerzik be a téli tüzelőt de a legnagyobb problémát az okozza, hogy a mások által leadott ruhaadományokat rendszeresen szétszórják és a konténer mellett hagyják.

Ilyen esetekben Budai Lóránt mindig jelez az érintett cégnek, amelyik minden alkalommal készségesen segít és rendet tesznek az edény körül. Legutóbb arra kérte őket a város vezetője, hogy takarítsák le az egyik legfrekventáltabb helyen (a könyvtár előtt) lévő gyűjtőt és cseréljék le róla a kopott matricát.

A város első embere hozzátette, többször gondolt rá, hogy elviteti ezeket az edényeket, de – mivel ilyen korrekt a cég hozzáállása – egyelőre nem szüntetné meg a szóban forgó szerződést. Sőt, Budai Lóránt megkérdezte a város lakóit, hogy mi a véleményük, szükség van ezekre a konténerekre?

A ruhagyűjtő konténer új matricát kapott a polgármester kérésére

A hozzászólásokból kiderül, hogy a város lakói vevők az ilyen rögtönzött közvéleménykutatásra és válaszolnak is. Ez esetben úgy tűnik, többségük azt válaszolta, hogy maradjon a gyűjtőedényzet.

További intézkedésekről is beszámolt a polgármester, ami szintén a város kinézetére lehet hatással.

Mint közölte, Jászberény számos pontján láthatók (változóan) rossz állapotú kukatárolók. Ezek többnyire tömblakások környékén helyezkednek el és sokszor hiányos drótkerítéssel vannak körülvéve. Ezt a helyzetet mielőbb szeretnék megszüntetni.

Az egységesítés érdekében, első körben készítettek egy tervet a Szövetkezet úti tárolóhoz, melyet – ha a lakók elfogadnak – segítenek megvalósítani. Ez nem csak esztétikailag jelent majd sokat, hanem a hulladék szétszórását is megakadályozza (nyitóképünkön).

A város vezetője bízik benne, hogy hamarosan a többi hasonló helyszínen is elindulhat a tervezés és a kivitelezés.

Ugyancsak a szeméttel kapcsolatos egy újabb intézkedés is.

Budai Lóránt azt tudatta, hogy lakossági jelzések alapján folyamatosan bővítik a a kézi hulladékgyűjtő edényzetek számát a városban. Az egységes utcakép kialakítása érdekében a régi, sárga és kék tönkrement hulladékgyűjtőket új típusú edényzetekre cserélik.

Tavaly év végén hat hulladékgyűjtő edényzetet helyeztek ki a város különböző területeire, a napokban pedig további hét hasonló kézi szemetes beszerzéséről döntött a polgármester.

A Rákóczi út 84. és a Gyöngyösi út 79. alatti buszmegállókba, a Szent István krt. 39. és a Szent István körúti EGYMI elé, a Szövetkezet úti COOP elé és mögé, valamint a Kossuth Lajos u. 23. elé kihelyezendő hulladékgyűjtőket a Városszépítő Kft. fogja elkészíteni bruttó 951 ezer forint értékben.

Teszik mindezeket az intézkedéseket azért, hogy ezekkel is óvják a város tisztaságát.

Forrás és fotók: Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek