Mégis lesz Csángó fesztivál Jászberényben

Megosztás

Csak eldőlt: idén is megrendezik a 30 éves múlttal rendelkező jászberényi, Európában is egyedülálló Csángó fesztivált.

Jászberény önkormányzata az eredeti 10 millió forintos támogatása mellé további 9 millió forinttal járul hozzá a szervezéshez. Az állam 16 millió forintos támogatást biztosít, így június 21-én a fesztivál megrendezéséhez szükséges alapösszeg rendelkezésre áll, jelentették be a szervezők.

Ahhoz azonban, hogy a színvonalat emelni tudják és minél színesebb, gazdagabb programot tudanak kínálni a jászberényieknek és az ide látogatóknak, további szponzori támogatásra van szükség.

A fesztivál költségvetése 35 millió forint, ehhez legnagyobb mértékben tehát a város járult hozzá.

Tegnap még arról adtunk hírt, hogy kétséges a fesztivál megrendezése, de időközben kiderült, sikerült előteremteni a minimálisan szükséges pénzt.

Bobák Zsolt önkormányzati képvoiselő megjegyezte, ez a fesztivál az országosan kiemeltek közé tartozik és eddig ezt is jobban támogatta a kormány, ennek azonban most vége.

Kapcsolódó cikkek