Szolnok n+1-edik szégyenfoltja: egy 2 méteres gyommal benőtt belvárosi telek

Megosztás

Sajnos sok-sok szégyenfolttal rendelkezik Szolnok, amik – az annyira csúnya, hogy már szép elven – már-már turistacsalogató látványosságnak mondhatók. Most egy gyomos belvárosi telket mutatunk be.

Sajnos Szolnok, ez a fideszes propaganda szerint folytonosan fejlődő város, ahol már 69 ezren sem élnek, nagyon sok szégyenfolttal rendelkezik.

Ez a telek is annak mondható, ami a belvárosban található, a Móricz és a dr. Elek utca háromszögében, pár tyúklépésnyire a polgármester lakhelyétől.

A telken egykor ház állt, amit lebontottak, most a helyén hatalmas gyomdzsungel nőtt ki. A gyomok akkorák, hogy elérik a kétméteres magasságot.

Ahogy egy szomszéd fogalmazott, az autósok, akik itt megállnak parkolni, gyakran azzal kezdik, hogy kiszállnak és elvégzik kis – és gyakran nagydolgukat is. A szomszéd meg is jegyezte, ha leguggulnak, legalább már nem látja őket a hatalmas gyomerdőben.

A terület a szomszéd számára, attól függetlenül, hogy nem épületes látvány, egyben abban is megdöbbentő, hogy nagyon sűrűn járnak arra a közterületfelügyelők, akik, ha egy-egy autós nem váltott parkolójegyet, pillanat alatt büntetnek. A szomszéd feltette a kérdést, hogy nem tűnik nekik fel a hatalmas gazzal benőtt telek? Vagy ez már nem érdekes a számukra? Igaz, hogy magánterületről van szó, de nem lehet a tulajdonost felszólítani, hogy tegye rendbe a telkét?

A város szégyene ez a telek, mondta a szomszéd, pedig talán nem is tud arról a sorozatunkról, amiben Szolnok szégyenfoltjait mutatjuk be.

Itt egy járda is lenne
Csodálatos látvány
Gyomdzsungel az egész telek 1.
Gyomdzsungel az egész telek 2.
Bónusz: egy vélhetően rég használt autó a fizetős parkolóban
Ilyen volt régen, 2011-ben Fotó: Google

Kapcsolódó cikkek