A Kecskeméti Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben. Az elkövetők a környezetvédelmi előírásokat megszegve Tiszaug és Lakiterek környékén – részben Natura 2000-es területen – szabálytalan fakitermelést folytattak, amelynek eredményeként számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelye semmisült meg. A vádirat szerint a legidősebb vádlott cégével erdészeti tevékenység végzésére szerződött a Tiszaug és Lakitelek környéki ártéri erdőkben. A szerződés teljesítéséhez, fakivágásra alvállalkozóként vette ki igénybe két vádlott társa cégét. A felkért vádlottak a fakitermelések során személyesen jártak el. A munkákkal érintett erdők számos védett, illetve fokozattan…
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
Kállai Mária szerint a vidék látványosan fejlődik
Miközben mindenki attól retteg, hogy milyen gázszámlát kap (ha egyáltalán kap) és mivel fűt majd télen, hogy a szennyezett levegőtől ablakot sem lehet nyitni, miközben el kell járni messzi munkahelyre, mert helyben nincs munka, hogy a helyi kisboltokban dupla áron árulják azt, amit a bevásárlóközpontokban fele annyiért is meg lehetne venni, miközben intézményi megszorításokat kell elszenvedni, Kállai Mária arról ömleng, hogy mennyire veri heppi a vidéki élet. Most neki a fejlődés a tószegi kerékpárút-hálózat bővítése kapcsán jutott az eszébe. Mint írta “Tószeg, ez a Szolnokhoz közeli barátságos kis település látványosan fejlődött az…
Tovább olvasomHátrányos helyzetű diákok teljesítményét ismerték el
A város általános-, és középfokú oktatási intézményekben tanuló kulturális-, művészeti-, közösségi- és/vagy sport területen kiemelkedő tevékenységet végzett hátrányos helyzetű diákok számára tartották ünnepséget a Szolnoki Szakképzési Centrumban, melyen részt vett Kállai Mária önkormányzati képviselő (helyett országgyűlési képviselő, de Szolnoki hivatalos oldala így közölte Kállai státuszát), a várost képviselve pedig Fejér Andor és Györfi Mihály alpolgármesterek. Szolnok integrációs munkabizottsága 18 éve kezdeményezte a halmozottan hátrányos helyzetű alap- és középfokú oktatási intézmények tanulóinak, a város integrációs törekvéseivel összhangban lévő kiemelkedő teljesítményének elismerését. Ebben az évben ötven tanuló részesült oklevélben és tárgyjutalomban. Olyan…
Tovább olvasomLengyelek gyújtották meg a kormányhivatal gyertyáját
Sebastian Kęciek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete kinevezése óta első hivatalos látogatását tette csütörtökön Szolnokon Andrzej Kalinowski, a Lengyel Köztársaság budapesti konzuljának kíséretében. A budapesti delegációt és a Szolnoki Konzulátus vezetőjét, Krzysztof Filipowicz konzult fogadta Jász-Nagykun-Szolnok megye főispánja, Berkó Attila és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés elnöke, Hubai Imre. A főispán úr kérésére Sebastian Kęciek meggyújtotta a kormányhivatal adventi koszorújának második, a reményt jelképező gyertyáját. Krzysztof Filipowiczról korábban a Magyar Narancs írt. Ezek szerint a ceglédi Filipowicz Krzysztof ismerős lehet a lap olvasói számára, róla ugyanis már írtak egy cikk kapcsán. Pontosabban…
Tovább olvasomTöbben is figyelmeztettek, ha kirúgnak valakit az iskolából kiállása miatt, akkor ők is felmondanak
Információink szerint Szolnokon ma három iskolában volt polgári engedetlenség, az elbocsátott budapesti kollégák iránti szolidaritásból. A Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, a Varga Katalin Gimnáziumban és a Verseghy Ferenc Gimnáziumban fejezték ki így tiltakozásukat a pedagógusok a Belügyminisztérium döntése ellen. Mint Timár Krisztinától, a Verseghy egyik tanárától, az engedetlenkedők szóvivőjétől megtudtuk, a Verseghyben is gördülő polgári engedetlenségbe kezdtek ma reggel. Egyidejűleg közülük többen is nyilatkoztak arról, hogy amennyiben a gimnázium tantestületéből vagy nem pedagógus dolgozói közül bárkinek a munkaviszonyát egyoldalúan megszüntetik azért, mert sztrájkban vagy polgári engedetlenségben vesz részt,…
Tovább olvasomMég kristálycukrot is tartalmaz a karácsonyi csomag!
A napokban megérkezik a 80. életévüket betöltött városlakókhoz az önkormányzat karácsonyi ajándéka Törökszentmiklóson. Szép hagyománya a városnak a karácsony környéki ajándékozás, melyben a 80 éven felüli lakosok részesülnek. Idén 972 idősnek juttatják el a karácsonyi csomagot, amely alapvető élelmiszereket ( kristálycukor, száraztészta, konzerv, fűszerek ) és édességet tartalmaz. A csomagokat már elkezdték kiszállítani a polgármesteri hivatal munkatársai. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismerős arcok kopogtatnak, illetve csengetnek az otthonukba. Az átadásnál semmilyen igazolás, nyugdíjszelvény felmutatása nem szükséges, ezt regisztrálni fogják a hivatal gépkocsivezetői, közterület-felügyelői, akik kiszállítják a csomagot. A hivatal kéri…
Tovább olvasomPéterfy Gergely: A diktatúránk a gyávák és a beszariak félelméből él
“Mennyivel érdemesebb Pankotai Lilinek, kirúgott karinthys tanárnak lenni, mint tankerületi főrohadéknak, vagy sunyin lapító álkereszténynek!!! Mennyivel mérhetetlenül többet ér vállalni a szabadság oxigéndús kockázatát, mint a diktatúra fingszagú szolgabarakkjait!” Ezt írta többek között csütörtöki Facebook-posztjában Péterfy Gergely a pedagógusmegmozdulások, tanárkirúgások kapcsán. A József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi oktató hozzátette, “Így épül fel a mi nyomorult kis diktatúránk: a gyávák és a beszariak félelméből él, azokéból, akik csak csőcselékké tömörülve érzik erősnek magukat. NER, egyház, biblia, reverenda mögé bújva, úgy hiszik, büntetlenül elégíthetik ki alantas ösztöneiket, hazudhatják szeretetnek a gyűlöletet, adakozásnak…
Tovább olvasomNem hiszed el: az egész ország megszorít, de Felcsúton jégpálya épült!
Miközben az országban sorra zárnak be az intézmények költségtakarékosság miatt, miközben a szolnoki polgármesternek az az ötlete támadt, hogy ne legyen éjfél és hajnali 4 között közvilágítás, az ország Orbánlandjában, Felcsúton pénzt nem kímélve jégpályát alakítottak ki. Erről Hadházy Ákos számolt be közösségi oldalán. Mint írta: “JÉGPÁLYA ÉPÜLT FELCSÚTON A KISVASÚT ÉS A HATTYÚK TAVA MELLETT. Ha nem látom, nem hiszem el: a 240 milliós EU-s és 1,5 milliárdos hazai pénzből épült Hattyúk tava mellett pár hete még egy kis focipálya volt, most viszont már egy jégpálya várja a 2500…
Tovább olvasomÚjabb blődséget mondott Lavrov
Oroszország arra az ukrán infrastruktúrára mér csapásokat, amely segíti az oroszok legyilkolását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az európai biztonságról tartott csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján. “Kiiktatjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik Ukrajna ellátását halálos fegyverekkel, azért hogy oroszokat öljenek velük” – mondta Lavrov az MTI szerint. A miniszter szerint az Egyesült Államok és a NATO közvetlen résztvevője az ukrajnai konfliktusnak, egyebek között azzal. hogy fegyvert szállít, zsoldosokat és katonai kiképzőket küld Ukrajnába, és katonákat képez ki a saját területén. Mint ismert, 2022. február 24-én Oroszország aljas módon…
Tovább olvasomNagyon épül Nyíregyháza új stadionja, égetően szükség van rá
Hamarosan újabb stadionnal bővül Stadionország. A nyíregyházi klubnak épül a létesítmény pár milliárdocskából, amire a helyi aranylábú legényeknek már égetően szükségük van, hiszen a 20 csapatos NB II-ben a 14. helyen gyökereznek. Ahogyan a Magyar Építők beszámolt róla, a Nemzeti stadionfejlesztési programban a régi stadion bontását követően 8150 férőhelyes létesítményt és 10 ezer négyzetméteres központi pályát alakítanak ki. A multifunkciós stadionban nem csupán labdarúgó mérkőzéseket tarthatnak majd, hanem koncerteket és más rendezvényeket is. A stadiont a modern, UEFA-2 kategória követelményeinek megfelelően adják majd át. Megjegyezzük, hogy Nemzeti kórházfejlesztési programról nem tudunk…
Tovább olvasom