Ismét üzembe áll a komp Mezőtúr és Szarvas között a Hármas-Körösön. Erről adott tájékoztatást mind Szűcs Dániel mezőtúr, mind pedig Sallai R. Benedek túrkevei polgármester. A komp március 6-ától kezdi meg működését, márciusban 7.00 és 17.00 óra között üzemel. A 20 tonna teherbírású komp tavaly ment pihenőre, november 13-án. Fotó: Sallai R. Benedek Facebook
Tovább olvasomSzerző: Tóth András
A rendőröket riasztó látvány fogadta az ablakon keresztül
Betörték az ablakot és bemásztak a rendőrök egy abonyi házba, hogy egy bajba jutott idős asszony a lehető leghamarabb segítséget kapjon. Egy figyelmes szomszéd tárcsázta a rendőröket a minap délben, hogy ismerősét két napja nem látja és telefonon is hiába keresi, nem tudja elérni. Balog Barbara őrmester és Simon József főtörzszászlós kapta a feladatot, menjenek ki a házhoz. Az egyenruhások a helyszínre érve ajtót-ablakot zárva, a redőnyöket leengedve találták. Hiába kopogtattak és szólongatták az idős embert, hívták a telefonján, – amit a házban hallottak csörögni -, reakció nem érkezett. Nem…
Tovább olvasomAkár el is adja fonyódi üdülőjét Martfű
Pályázatot írt ki a Fonyód-Bélatelepen található önkormányzati üdülő üzemeltetésére vagy megvásárlására Martfű önkormányzata. Martfű önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet Fonyód-Bélatelep üdülő, Magyar Bálint utca 4. szám alatt található 297 négyzetméter alapterületű épület és 1274 négyzetméter telek üzemeltetésére vagy megvásárlására. Az ingatlan jelenlegi funkciója az üzemeltetési engedély alapján nem üzleti célú, közösségi szabadidős szálláshely. Az üdülő csendes zöldövezetben áll, 50 méter távolságra, 15 perc sétára a Balatontól. Az üdülő épülete hat háromágyas szobából, egy hatágyas szobából, valamint a közös helyiségekből (konyha, mosdó-zuhanyzó, WC és korszerű televízióval felszerelt társalgó) áll. Az üdülő területén…
Tovább olvasomKözel (!) 200 méternyi járdát avattak fel hárman Kőröstetétlenen
Jelentős eseménynek adott helyet a minap Kőröstetétlen. Egyrészt Földi Lászlót látták vendégül. A térség fideszes országgyűlési képviselője nem véletlenül érkezett a településre, hanem azért, hogy harmadmagával átadjon egy nem egészen 200 méternyi járdaszakaszt. A Gerje mentén megépített közel 200 méteres járdaszakasz a kőröstetétleni családok mindennapos gyalogos közlekedését teszi könnyebbé. Természetesen nagy öröm ez a helységben, hiszen már ennek a fejlesztésnek is rendkívül lehet örülni. Arról nem érkezett jelentés, hogy pap megszentelte-e a beruházást. Forrás és fotó: Kőröstetétlen önkormányzati hírek Facebook
Tovább olvasomÁtszakította a szalagkorlátot
Az M4-es autóúton, Törökszentmiklós térségében a 115-ös kilométernél egy kamion átszakította a belső szalagkorlátot szerda kora délelőtti órákban, ezért mindkét irányban a belső sávot lezárták.Fotó: BalesetInfo Facebook/Kátolyi Zsolt
Tovább olvasomTerületet adtak vissza a folyónak, ami egykor szinte az egész Alföldet uralta
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában, az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos támogatásával megvalósult a Tisza hullámtér projekt, amelyben az árvizek levonulását elősegítő hullámtéri beavatkozások, valamint 11 kilométer hosszan töltésáthelyezések történtek. A fejlesztéssel 376,5 ha területet adtak vissza a folyónak, jelentősen javítva a térség árvízi biztonságát, egyúttal a természetes vízvisszatartás képességét. A fejlesztés közvetve 49 települést, közvetlenül pedig 15 települést érintett (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós). A projekt keretében elvégzett beavatkozások:…
Tovább olvasomNem figyelt, rámászott az előtte lévő autóra
Egy jászalsószentgyörgyi lakos személygépkocsival közlekedett február 28-án 15 óra 40 perc körül, Szolnokon a Mátyás király úton. A sofőr későn észlelte az előtte haladó jármű fékezését, ami miatt nekiütközött. A baleset következtében a vétlen járművezető – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu
Tovább olvasomElső tanóráját tartotta Tiszaföldváron az olimpiai ezüstérmes birkózó
A szegedi „Küzdj meg a Bajnokkal” Alapítvány szervezésében február 28-án a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tartott rendhagyó testnevelés órát a rendvédelmi hallgatóknak Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó (Tokió, 2020). Az óra a közös bemelegítéssel kezdődött, majd a birkózás speciális fogásainak gyakorlásával folytatódott Lőrincz Viktor vezetésével. Mint fogalmazott, meglepte, hogy az iskolában erre a célra is használható tornaterem került kialakításra, az pedig még nagyobb meglepetés volt, hogy a birkózó sport – az iskola testnevelőinek jóvoltából – beépül a rendvédelmi tananyagba is. Az aktív sporttól idén visszavonuló Lőrinc Viktornak a tiszaföldvári volt…
Tovább olvasomÖsszeütközött két vonat Görögországban, legalább 32-en meghaltak
Két vonat ütközött Görögország északi részén, legalább 32-en vesztették életüket, és több tucat ember megsérült – közölték a mentőszolgálatok. A szerencsétlenség kedd este történt Larissza város közelében, amikor egy 350 utast szállító személyvonat egy tehervonattal ütközött. A helyszínre körülbelül 150 tűzoltó és 40 mentőautó vonult ki, akik egész éjjel dolgoztak, hogy kimentsék a túlélőket a személyvonatból, ami kisiklott és felborult a domboldalon. Egyelőre még nem tudni, hogy a Thesszalonikiből Larisszába közlekedő személyvonat miért ütközött a tehervonattal. Fotó: STRINGER/Anadolu Agency via AFP Forrás: 444.hu
Tovább olvasomKiszúrtak a rendőrökkel, lefújták a traffipaxot
Nem történt halálos közúti közlekedési baleset Miskolcon, a Kiss Ernő utcában, amióta működik a Traffibox. A közlekedés biztonságát biztosító eszközt a napokban festékkel lefújták. A rendőrség eljárást indított az ügyben. Lassan fél éve működik Miskolcon, a Kiss Ernő utcában az úgynevezett Traffibox, ami az adott útszakaszon szűri ki a gyorshajtó sofőröket. A közelmúltban itt két halálos közúti közlekedési baleset is történt, amióta az eszköz figyeli az utat nem volt tragédia ezen útszakaszon. A napokban – eddig még – ismertlen elkövető megrongálta a készüléket. A Miskolci Rendőrkapitányság rongálás elkövetése miatt szabálysértési…
Tovább olvasom