Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése április 29-i ülésén titkos szavazással alpolgármesterré választotta Tóth Áron képviselőt. A döntés értelmében a politológus végzettségű képviselő főállásban, foglalkoztatási jogviszonyban látja el az alpolgármesteri feladatokat, havi bruttó 2,7 millió forint illetménnyel.
Az előterjesztést Györfi Mihály polgármester nyújtotta be a közgyűlésnek, 16 darab szavazatból 11 igen, 5 nem mellett fogadták el a jelölését. A határozat alapján Tóth Áron költségtérítése az illetmény 15 százalékának megfelelő összegben, mintegy 405 ezer forintban került rögzítésre, nyelvtudási pótlékát pedig francia, német és angol nyelvvizsgái alapján állapították meg.
Tóth Áron 1994-ben született Jászberényben, középiskolai tanulmányait a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum magyar-francia kéttannyelvű tagozatán végezte, majd 2018-ban politológia diplomát szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Az LMP Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezetőjeként és a Zöld Generáció Ifjúsági Tagozat elnökeként tevékenykedett korábban, a 2019-es önkormányzati választáson mindössze 14 szavazattal maradt alul az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjeként, a 2024-es voksoláson pedig már a polgármesteri posztért indult, összesen 9,54%-ot, 2911 szavazatot kapott.
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
