Jászsági fiatal a nemzeti tizenegyben, Rossi Csinger Márk mellett döntött

Megosztás

A jászboldogházi származású Csinger Márk is meghívót kapott a magyar válogatott legfrissebb keretébe. Marco Rossi szövetségi kapitány kedden hirdette ki azt a névsort, amellyel a nemzeti csapat nekivág a március végi felkészülési mérkőzéseknek. A fiatal védő számára ez az első alkalom, hogy a felnőtt válogatott tagjaként öltheti magára a címeres mezt.

A keddi, telki sajtótájékoztatón bejelentett keret több szempontból is tartogatott meglepetéseket, hiszen a visszatérők mellett három abszolút újonc is lehetőséget kapott a bizonyításra: Yaakobishvili Áron és Szűcs Tamás mellett a legnagyobb Szolnok megyei büszkeséget a jászboldogházi származású Csinger Márk behívása jelenti. A fiatal tehetség eddigi teljesítményével vívta ki a szakmai stáb figyelmét, így mostantól Szoboszlai Dominikék oldalán készülhet a nemzetközi megmérettetésekre.

A kapitány a kerethirdetés során kitért a hiányzókra is, így például Dibusz Dénes ezúttal kimaradt a névsorból, Kovács Bendegúz viszont helyet kapott a csapatban. Rossi a taktikai kérdések kapcsán leszögezte, hogy Sallai Roland és Szoboszlai Dominik posztja továbbra is a támadózónában van, nem tervez velük védekezőbb szerepkörben.

A magyar válogatott számára sűrű napok következnek, március 23-án keret tagjai megkezdik a közös felkészülést Telkiben, majd 28-án, szombaton Szlovénia ellen játszunk barátságos mérkőzést a Puskás Arénában. Ezt követően a hónap utolsó napján, 31-én Görögország válogatottját fogadjuk, szintén hazai pályán.

A KERET:

Kapusok
Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia) 
Yaakobishvili Áron (FC Andorra – Spanyolország)
Védők
Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország)
Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria)
Csinger Márk (ETO FC)
Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország)
Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia)
Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország)
Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Osváth Attila (Ferencvárosi TC)
Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia)
Középpályások
Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország)
Schäfer András (Union Berlin – Németország)
Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia)
Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia)
Szűcs Tamás (Debreceni VSC)
Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia)
Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók
Bárány Donát (Debreceni VSC)
Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC)
Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria)  
Sallai Roland (Galatasaray – Törökország)
Schön Szabolcs (ETO FC)
Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

Kép: MTI/Krizsán Csaba

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek