Hatalmas baleset a 31-es főúton, az ittas gyorshajtó a megsérült kétgyermekes édesanya arcába nevetett az ütközés után

Megosztás

Óriási szerencse, hogy ebből a roncsból egy ilyen baleset után élve ki tudott szállni az édesanya és két egészen kicsi gyermeke, akiket kórházba kellett szállítani. A hírek szerint a balesetet okozó gyorshajtónál a szonda bizony nem éppen alacsony értéket jelzett.

Eleinte csak az eredeti hírt hallhattuk, miszerint összeütközött két személyautó a 31-es főút Szentmártonkátát és Tápiószecsőt összekötő szakaszán, az 52-es és 53-as kilométerszelvény között. A baleset következtében az egyik gépkocsi az árokba sodródott és tetőre borult. A műszaki mentést a nagykátai hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták – írja a katasztrófavédelem

A közösségi médiában azonban megosztotta történetét B. Hanna, aki a vétlen gépkocsi vezetője volt, egyben két kisgyermek édesanyja, akik szintén az autóban utaztak. Felháborodott és ingerült posztja gyorsan végigsöpört a helyi közösségi médiás csoportokon. A vétkes gépkocsi (információink szerint egy Audi) vezetője ugyanis ittas állapotban volt, ráadásul döbbenetes módon kinevette a baleset vétlen részeseit. Hanna bejegyzésének szalonképesebb részeit igyekeztünk itt idézni.

“Szentmártonkáta-Tápiószecső ma.
A két gyerekem az autóban volt, munkából mentünk haza és egy ki****ott 24 éves ny*m*rék miatt most ünnepeljük a második születésnapunkat! Mi a f***nak isztok vezetés közben? És te *** *** képes voltál beleröhögni a az arcunkba, úgy, hogy a 3 és 2 éves gyerekeim ott zokogtak és véreztek?

… tápiószecsői **** vagy 0,78-as szondával! A gyerekeim és mi is kórházban, …” – írta. A 31-es főúton sajnos gyakori az elképesztő stílusban vezető sofőrök egész hadserege, de hogy a vétlen édesanyát és kisgyermekeit még ki is nevesse az ittas vétkes, ez azért még itt is példátlan. Érdekes lesz figyelemmel kísérni majd a baleset utóéletét.

Egy érdekes felvetést tett közzé az egyik hozzászóló. Miért írják ki a közösségi médiában, hogy mikor és hol szondáztatnak és hogy “vigyázzunk”? Hiszen nem éppen az ilyen sofőrök kiszűrésére lenne alkalmas a gyakoribb szondáztatás a fontosabb útszakaszokon? Aki pedig nem ivott alkoholt, mire kellene, hogy vigyázzon ilyen esetben?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek