Megtakarításból újíthatnak fel utcákat Törökszentmiklóson

Megosztás

Egyebek mellett az energiaárak csökkentése miatt megtakarítása keletkezett Törökszentmiklósnak. Ebből aztán utcákat újíthatnak fel.

Mint azt Markót Imre polgármester előzetesen közölte, a megnövekedett energiaárak miatt a 2023. évi költségvetésben a korábbi árszinthez képest közel ötszörös rezsi előirányzattal volt szükséges az év elején tervezni az önkormányzati kiadásokat. A tervezés alapját a 2022. év végén lefolytatott energia közbeszerzésen egyedüli ajánlatadóként jelentkezett MVM Zrt. által megadott, a világpiaci árhoz igazodó váltakozó árak adták.

Részben az időközbeni világpiaci árszint mérséklődésének, részben az energetikai megtakarítások eredményeként a háromnegyed éves adatok alapján az energiaárak csökkenésére tekintettel jelentős megtakarítás mutatkozik az önkormányzatnál.

Mint a polgármester megjegyezte, a 2023. évi költségvetés tervezésénél többek között a jelentősen megnövekedett energiaárak miatt az igényként jelentkező, a város egyes területein szükségessé váló nagyfelületű útfelújításokra a költségvetés nem biztosított fedezetet.

Csakhogy változott a helyzet.

Tekintettel arra, hogy az energiaárak esetében jelentős előirányzat megtakarítás mutatkozik, a Városfejlesztési Osztály ismételten megvizsgálta a felújításra szoruló utcákat, az utcák forgalmi adatait is figyelembe véve javaslattal élt a képviselő-testület felé.

A képviselő-testület négy utca esetében döntött arról, hogy remixes technológiával útburkolatokat újíttat fel.
Ezek az utcák a következők:

  • a Szent István utca Deák Ferenc utca – Széchenyi utca közötti szakasza
  • a Szent László utca Kossuth Lajos utca és a Szent László utca 52. szám közötti szakasza
  • a Györffy István utca Vásárhelyi Pál utca és Hársfás utca közötti szakasza
  • a teljes Báthory utca

Mint azt Markót Imre polgármester közölte, ajánlatokat kértek a kivitelezésre, és ha az időjárási körülmények lehetőséget biztosítanak, még idén elkezdődhet a munka.

Forrás: Markót Imre Facebook

Kapcsolódó cikkek