Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ezúttal nem sikerült teljesen a szőnyeg alá söpörni a hatalmas gyermekbántalmazási botrányt, még a szeptemberi igazságügyi miniszteri kiállás is alapjaiban dőlt meg. Gondban a Fidesz.
Egyre szaporodik az eljárás alá vont Szőlő utcai dolgozók száma. Ahogy korábban olvashattuk, csütörtökön az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézet vezető beosztású dolgozóját, akivel szemben felmerült, hogy a volt igazgató, Juhász Péter Pál letartóztatása után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni.
A 444.hu információi szerint szintén csütörtökön bilincsben vitték el azt a vezető nevelőnőt is, aki az egyik áldozat tanúvallomása szerint tudomással bírt arról, hogy Juhász Péter Pál rendszeresen megerőszakolta. Ő az a nevelőnő, akit 2022-ben a Szociális Munka Napja alkalmából Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Pro Caritate díjjal tüntetett ki a szociális szakmák területén végzett kiemelkedő tevékenységéért.
A lap információi szerint a napokban azonnali hatállyal menesztették a Szőlő utcai intézet korábbi rendészeti vezetőjét is, aki korábban rendőrként szolgált. Egy forrás vele kapcsolatban úgy fogalmazott: „abszolút Juhász embere”. A rendészeti vezető helyettese volt Juhász Péter Pál élettársa, A., aki az intézet egykori vezetőjével együtt jelenleg is letartóztatásban van.
Korábban megtudhattuk, hogy olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket. Egyikük próbált segítséget kérni, de szerinte ez visszajuthatott Juhászhoz, mert még aznap este összeverték.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
