Szeptember 12–13-án Szolnok adott otthont a „Szabad önkormányzatok, szabad Magyarország” című kétnapos konferenciának, ahol baloldali polgármesterek, önkormányzati képviselők és társadalomkutatók vitatták meg a helyi közösségek előtt álló kihívásokat és lehetőségeket.
A rendezvény fő témája az önkormányzatok szerepe volt a társadalmi problémák kezelésében, a közszolgáltatások fejlesztésében, valamint a szabadság és a szolidaritás értékeinek megőrzésében. A program során előadások és panelbeszélgetések váltották egymást, teret adva a tapasztalatok megosztására és közös gondolkodásra.
Kiemelt figyelmet kapott annak vizsgálata, miként tudják az önkormányzatok megerősíteni a közszolgáltatásokat és elősegíteni a társadalmi szolidaritás erősödését. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a helyi közösségek önállósága elengedhetetlen a demokratikus működéshez, és enélkül nem képzelhető el egy igazságos, szolidáris Magyarország jövője.
A rendezvényen jelen volt Györfi Mihály, Szolnok polgármestere is. „A regnáló kormány ismét több milliárd forint fejlesztési forrást von el az önkormányzatoktól, ezzel elvéve a városok fejlődésének lehetőségét. A Baloldali Önkormányzati Közösség számos kezdeményezést indított el, ezzel jelezzük, hogy mi, baloldali vezetők tudjuk, mit kell tenni, és erre szólítjuk fel a kormányzati szereplőket is” – fogalmazott:
A tanácskozáson a Baloldali Önkormányzati Közösség egy kiáltványt is közzétett, amely a magyar önkormányzatiság 35 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztetett. A dokumentum leszögezi: a demokrácia alapja, hogy a helyi közösségek dönthessenek saját ügyeikről; az országnak szolidáris és hatékony önkormányzati rendszerre van szüksége; és a központosító politika helyett vissza kell állítani az autonóm, demokratikus önkormányzatokat.
A kiáltvány öt alapelvet fogalmaz meg a jövőre nézve:
1. Szabadság és rend – az állam és az önkormányzatok közötti ésszerű munkamegosztás létrehozása.
2. Modern, hatékony közigazgatás – politikai kinevezettek helyett szakmai alapú működés.
3. Autonóm önkormányzatok – alkotmányos védelem biztosítása, új önkormányzati törvény megalkotása.
4. Érdemi megyei és fővárosi önállóság – visszaadni a jogosítványokat és intézményeket. Budapest törvény szabályozza a főváros és a kormány együttműködését.
5. Önfenntartó települések – helyi gazdaságfejlesztés és foglalkoztatási programok indítása, adóbevételek méltányos megosztása, és közvetlenül pályázhassanak az uniós támogatásokra.
Kép: Györfi Mihály Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!