Hetvenhárom éves korában elhunyt Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró, aki 2016-ban a megyénkben jól ismert martfűi rém ámokfutását rendezte meg. Sopsits hosszan tartó súlyos betegség után halt meg.
Sopsits Árpád tanulmányait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte, ahol népművelés és könyvtár szakon tanult. 1975 és 1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán folytatta képzését Makk Károly osztályában. 1974-től a Semmelweis Egyetem Filozófiai Intézetében dolgozott, később pedig a Mafilm forgatókönyvírójaként tevékenykedett. Szakmai munkáját 1994-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el.
Számos színházi intézményben megfordult pályafutása során, többek között a Budapesti Kamaraszínházban (2001–2004, 2008, 2011), az Új Színházban (2003), a Nemzeti Színházban (2006, 2009), a Merlin Színházban (2011) és a Vígszínházban (2012).
Első játékfilmje, a Céllövölde 1989-ben készült el, később pedig olyan alkotások fűződtek a nevéhez, mint a Video Blues (1992), a Félelem és reszketés (1994), a Légyfogó (1998) és A hetedik kör (2008). A valós eseményeken alapuló pszichothrillere, A martfűi rém nagy siker lett, 2017-ben a Magyar Filmhéten elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést érte.
A film egy valós, nagyon jól ismert bűneseten alapul: az 1957-ben, majd az 1960-as évek elején Martfűn és környékén történt kegyetlen gyilkosságsorozat szolgáltatta hozzá az alapötletet.
Megrázó képsorokon keresztül idézi fel a tragikus eseményeket, miközben bemutatja a háttérben húzódó politikai és társadalmi feszültségeket.
Kép: Magyar Filmművészek Szövetsége
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!