Fajtalankodott 14 éves nevelt lányával, magára gyújtotta a házat, és különös kegyetlenséggel végzett szállásadóival egy 60 éves férfi. Miután a rendőrök elfogták, a megyei főügyészség vádat emelt ellene, és életfogytig tartó szabadságvesztést kért rá, amellett, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadlábra.
A férfi 2010-től élettársi kapcsolatban élt egy nővel és annak lányával, azonban az édesanya öt év elteltével életét veszítette. Ezután az elkövető az árván maradt lány hivatalos gondviselőjévé vált, és együtt éltek egészen 2019-ig – írja a kekvillogo.hu.
A tettes párja halála után alkoholista életmódot folytatott, és gyakran kényszerítette nevelt lányát, hogy aludjon vele, kihasználva saját testi erejének fölényét.
A lány miután elvégezte a középiskolát, és munkába állt, eldöntötte, hogy elmegy otthonról, mert elege lett abból, hogy nevelőapja még anyagilag is kihasználta. Ekkor egy kolléganőjéhez költözött. Mostoha apja gyakran megpróbálta hazacsábítani, ám az erre tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak. Sőt, a lány arra kérte őt, hogy hagyja el a lakhelyet, mert az nem az övé, aminek nevelőapja nem tett eleget.
A férfi egy 2023-ban megkísérelt, sikertelen öngyilkosság után még a házat is magára gyújtotta, amelyhez az épületben található gázpalackot sem mulasztotta el segítségül használni.
A keletkezett anyagi kár meghaladta a 11 millió forintot, nem beszélve arról, hogy a ház teljes mértékben lakhatatlanná vált.
A vádlott a lakástűzben elszenvedett sérülései miatt kórházba került, majd felépülése után egy szolnoki vállalkozónál helyezkedett el, ahol alkalmi munkát végzett. Itt megismerkedett egy párral, akiknek elmesélte, hogy nincs hol laknia, ezért ők befogadták tószegi otthonukba.
Miután lakhatását sikerült megoldania, a férfi újból visszatért munkakerülő, alkoholista életmódjához, és ismét szerette volna felvenni a kapcsolatot nevelt lányával. Emiatt megkérte szállásadójának élettársnőjét, hogy hívja fel a lány kolléganőjét. A telefonhívás közben az árva lány munkatársa elmesélte, hogy a férfi molesztálta mostoha lányát, ezért a nő arra utasította az elkövetőt, hogy még aznap álljon tovább. Este, amikor már mind a hárman otthon voltak , iszogatásba kezdtek, majd a szállásadó férfi és párja is elaludtak.
A tettes ekkor eldöntötte, hogy megöli jóakaróit, amiért elküldték a lakásból.
Jobb kezében egy fejszével, a balban pedig egy késsel a szobába ment és álmukban hatalmas ütést mért a pár fejére, azonban a férfi erre felébredt és megragadta az elkövető bal kezét, amelyikben a kés volt. A támadó rátérdelt ellenfele kezére, hogy ártalmatlanná tegye, majd újból lesújtott a fejszével. Ezután még 17-szer fejbe ütötte, és négyszer mellkason szúrta, amibe a védekező férfi belehalt. Eközben párja is felébredt, azonban az erőszakos férfi őt is agyonverte.
Az elkövető a gyilkosságok után megmosakodott, elmosta az eszközöket, amiket használt, majd kivette a nő pénztárcájából a benne lévő készpénzt és elment alkoholt vásárolni. A tettes az eseményeket követően még nyolc napig együtt élt a két holttestel, amikor azonban az elhunyt férfi fia már többször is kereste őt telefonon, tartani kezdett attól, hogy személyesen is ellátogat a helyszínre, így Bugyi településre menekült tovább, ahol a rendőrök elfogták.
Fotó: kekvillogo.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!