Megtették a feljelentést, de továbbra is megy a szoftpornó a jászapáti plébánia Facebook-oldalán

Megosztás

Egészen világi tartalmak jelentek meg november 26-ától a Jászapáti Római Katolikus Plébánia közösségi oldalán. Bikinis nőkről készített felvételeket posztolnak megállás nélkül, csak a mai napon, december 2-án délutánig három ilyen videót is közzétettek. Megkerestük a plébániát, akik elmondták, a feljelentést megtették, és inkább a karácsonnyal foglalkoznának már.

#biknifashion #bikni #hot #sexy #trending #shorts – néhány hashtag a pornográf jellegű videók mellett, amik megjelenésére nem pont az apáti plébánia oldalán számítottunk. Az eset annyiban nem egyedülálló, hogy tavaly decemberben ugyanígy járt a Fidesz gödöllői szervezete, a brüsszeli bürokraták elleni harc után félmeztelen nők lepték el a felületet.

Megkeresésünkre elárulták, az oldalt feltörték és feljelentést tettek az ügyben, illetve a Facebooknak jelezték a problémát, de egyelőre semmi változás nincsen, a szoftpornó ugyanúgy pörög, kifejezetten nagy érdeklődés mellett.

Bikinis lányokról kezdett el posztolni Jászapáti katolikus plébániája

Hozzátették, legszívesebben már az ünnepekre és a karácsonyra készülődnének és nem ezzel foglalkoznának.

A kommentgépezet természetesen beindult, valaki azt írta, ezt még Isten is így akarta, míg mások szerint soha ennyi látogatója nem volt az oldalnak, emellett remélik, a videón látható „dubajozó szépség” Jászapátin fogja meggyónni bűneit.

Kép: Index, Jászapáti Római Katolikus Plébánia Fb (képernyőkép)

 Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek