Kimaradó járatok, borúlátó utasok – a szolnokiakat kérdeztük a Volánról

Megosztás

Az utóbbi időben egyre több bírálat éri a szolnoki tömegközlekedést, így kíváncsiak voltunk az utasok véleményére a hamarosan búcsúzó Volán szolgáltatásairól. A megkérdezettek véleménye vegyes képet mutatott Szolnokon, a legtöbben a járatok ritka indulására és a gyakori késésekre panaszkodtak.

Július végén olvashattak arról más hírportálok mellett a Szol24-en is, hogy végérvényesen megszűnik a Volánbusz, pontosabban Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki az állam tulajdonosi jogait és kötelezettségeit gyakorolja a MÁV-Volán csoport felett, hivatalosan is elrendelte a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt., két állami tulajdonban lévő személyszállító vállalat egyesülését.

A hazai közlekedés színvonala az utóbbi hónapokban élénk vitákat okozott a közbeszédben, a Szol24 pedig kíváncsi volt, hogyan vélekednek a megyeszékhely lakói a lokális helyzetről, hiszen nem kevés fennforgást okozott a városban az új buszhálózat- és menetrend. Annyi biztos, jócskán megoszlanak a vélemények:

Kimaradó járatok, borúlátó utasok – a szolnokiakat kérdeztük a Volánról

Manapság hangos kritikák kereszttüzében áll a szolnoki tömegközlekedés, ezért megkérdeztük az utasokat, hogy nekik milyen tapasztalataik vannak a végnapjait élő Volánnal kapcsolatban. A válaszok vegyesek voltak, de mégis legtöbben a járatok ritkaságát és a késéseket említették.

Nagy Milán László, Vajó Levente

Kép: Garamvölgyi Gergő

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek