Karácsony és Márki-Zay közös kormányzásra készül, de még nem döntöttek a pontos szerepekről

Megosztás

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen tartott közös sajtótájékoztatóban jelentették be, hogy együtt készülnek kormányzásra, de még ma nem döntötték el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt, vagyis az ország első és második számú embere.

Megállapodtunk, hogy a kölcsönös garanciát azzal tudjuk biztosítani, hogy a két szereplő között egy egyetértési jogot tartunk fenn. Tehát mindenben közösen fogunk dönteni.

– emelte ki Karácsony.

A főpolgármester továbbá kiejlentette, hogy kezdeményezni fogják az Országos Választási Bizottságnál, hogy a szavazólapon a nevük egymás mellett legyen.

Egy valóban jobboldali és egy baloldali a centrumot, de reményink szerint a Fideszre eddig szavazó polgárokat is hitelesen megszólítani képes szövetséget építünk fel.

– hangsúlyozta Márki-Zay Péter.

Márki-Zay azt emelte ki, hogy a céljuk az, hogy mindegy legyen, ki lesz a kormányfő és ki a helyettese, mivel közösen fognak dolgozni.Szerint garantálni fogják, hogy olyan új alkotmány lesz, ami garantálja, hogy soha többé senki diktatúrát ne hozhasson létre.

Márki-Zay azt mondta, a kormányváltás után Hadházy Ákos vezetésével zajlik majd az elszámoltatás és a korrupcióellenesség, kiemelve, hogy ebbe beleértik a 2010 előtti korrupció elszámolását is. Elmondása szerint a családtámogatási rendszer megtartásában is megegyeztek.

A teljes sajtótájékoztatót visszanézhetik a 444 jóvoltából:

Kapcsolódó cikkek