Kisgyermek kezdett játszani a szolnoki játszótéren “felejtett” drogos cuccokkal

Megosztás

Valószínűleg ismét jó lehetett az éjszakai buli, de a drogot használók nem nagyon zavartatták magukat amiatt, hogy a fogyasztáshoz használt eszközöket egy pulóverrel együtt ott hagytak a játszótéren. Egy kisgyermek játéknak nézte és máris elkezdett vele játszani.

D. Szimonetta úgy fogalmazott, hogy hetek óta nem voltak már játszótéren és a mai napon sem kellett volna. Ezt a pár apróságot a saját kisfiuk találta a Gerle úti játszótéren, nem sokat szórakoztak az eltüntetésével, kidobásával, vagy éppenséggel magukkal is vihették volna. Helyette a 18 hónapos kisfiú talált rá, az ő kezéből szedte ki saját édesanyja.

Anita hozzátette, hogy sajnos egyáltalán nem egyedi probléma, még az a jobbik eset, amikor csak hulladékkal van tele a játszótér. Többnyire azonban drogozáshoz szükséges eszközökkel is. Ahogyan most Szimonetta gyermekeinél. Most egy pulóver és egy táska is színesítette a talált tárgyak osztályát, mert egyébként a szívószálak és a fólia fellelése gyakorlatilag mindennapos. Szolnok, 2024.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek