Mintha mi sem történt volna – Jászberényben járt a botrányhős Balog Zoltán püspök

Megosztás

Február óta nem csitulnak a kedélyek a kegyelmi botrány kapcsán, amely miatt többek között Novák Katalin egykori köztársasági elnök és Varga Judit ex-igazságügyi miniszter is a karrierje végét köszönheti. Balog Zoltán bár lemondott a Zsinat lelkészi elnökségéről, maradt püspök és lelkész – ezúttal a jászberényi református gyülekezet fogadta.

Ahogy februárban nemcsak a Szol24-en, lényegében minden magyar nyomtatott és online sajtóban olvashatták, a bicskei pedofilbotrány, illetve a kegyelmi ügy együttesen elsöpörte Novák Katalint és Varga Juditot.

Novák tavaly április 27-én adott kegyelmet Budaházy György és társai mellett egy bizonyos K. Endrének is. K. Endre a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese volt, ő jogerősen azért kapott három év négy hónap börtönbüntetést, mert az intézmény pedofil igazgatójának áldozatait megpróbálta rávenni arra, hogy vonják vissza az igazgatóra terhelő vallomásukat.

Később aztán kiderült, Balog Zoltán egykori miniszter, Novák bizalmasa tanácsolta neki, hogy adjon kegyelmet K. Endrének.

Úgy tűnik, a felelősségvállalás helyett minden úgy megy tovább, mint eddig

“Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem. Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz. Dehogy lesz. Harc lesz. Ezután is harc lesz. Mint ahogy mindig is harc volt. Csak az a fontos – és ebben sokkal nagyobbat tévedtem, mint abban, hogy kegyelmet kértem nem gondolva minden körülményre -, hogy ezt a harcot lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel kell vívni. Ez a harc a mióta tart? Ötszáz éve? Kétezer éve? Ádám és Éva óta? Ebben a harcban vagyunk” – hangoztatta beszédében Balog, aki ettől függetlenül maradt püspök és lelkész is.

A reformátusok között nagyon komoly viták és konfliktusok alakultak ki, bár úgy tűnik, a részlegesnek sem igazán nevezhető felelősségvállalás Jászberény Református Egyházközség Perzsbitériumának elegendőnek bizonyult, ugyanis hálaadó istentiszteletet szerveztek a műemléktemplom felújításának. A liturgián a Dunamelléki református egyházkerület püspöki címét betöltő Balog mellett jelen volt Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese és Novák István plébános, illetve köszöntőt mondott Fürjes Zoltán helyettes államtitkár és Mező István, a helyi református gyülekezet lelkipásztora.

Képek: Jászsági Térségi TV Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek