Szolnokon lakást venni? Kisebb vagyon kell hozzá

Megosztás

Továbbra is rendkívüli mértékben nőnek a lakásárak Magyarországon, ezen belül pedig Szolnokon és az Észak-Alföldön a legmagasabb az emelkedés mértéke. Nagyon sokaknak csak egy igen távoli álom a saját lakás.

Már 2022 végén is látszott, hogy óriási a gond, a kispénzűek egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak egy ingatlanvásárlást, a helyzet pedig azóta csak romlott, Szolnokon és a megye északi részén az országos átlagnál jobban.

Az MNB lakásárindexének friss értékei szerint minden településtípusban gyorsult a lakásárak éves növekedési üteme 2024 harmadik negyedévében. Negyedéves alapon Budapesten a második negyedévi 4,5%-os drágulás után a harmadik negyedévben 1,0 százalékkal nőttek a lakásárak. A nominális éves lakásár-dinamika a fővárosban ezzel 10,4%-ról 14,0%-ra gyorsult. 

A vidéki városokban a megelőző negyedévi 2,1%-os drágulást követően a harmadik negyedévben is további 2,0%-kal emelkedtek a lakásárak, így az éves lakásár-dinamika 11,7%-ról 12,3%-ra gyorsult. A községekben a harmadik negyedévben 3,8%-kal nőttek, az előző év azonos időszakához képest pedig 19,7%-kal emelkedtek a lakásárak.

Az egyes régiók városi lakásárait vizsgálva a harmadik negyedévben emelkedés volt megfigyelhető Dél-Dunántúlon (+6,9%), Észak-Alföldön (+4,6%), Nyugat-Dunántúlon (+3,9%) és Pest régióban (+2,9%). A közép-dunántúli és észak-magyarországi városokban stagnálás vagy enyhe emelkedés volt megfigyelhető a lakásárakban negyedéves alapon, míg a dél-alföldi régió városaiban 2,5%-os csökkenés volt tapasztalható. 

Éves összevetésben a legtöbb régióban 10% feletti áremelkedést mérhettünk, a legnagyobb mértékben az Észak-Alföld (+15,6%) és a Dél-Dunántúl (+15,1%) városaiban emelkedtek a lakásárak. Szolnokon és a községekben is kész vagyon kell egy jobb ingatlan megvásárlásához. De már egy rosszabbhoz is. (Forrás: Szolnokinaplo.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek