Az élvefogó, invazív teknősök csapdázására szolgáló eszközét és gyakorlatát mutatta be a Tiszán a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület: a több, mint hatperces videóban a Közép-Tisza vidékén zajló, államilag elrendelt védekezés kulisszáiba nézhetünk bele, valamint láthatjuk, ahogy egy őshonos teknős egy példányát megfogták, majd természetesen szabadon is engedték.
Az eszköz, pontosabban a csapda egy olyan példányt kapott el, akinek egyébként semmi keresnivalója nincs ott, hiszen egy őshonos mocsári teknős mászott be. A beszámolóból kiderül, fogtak már térképteknőst, valamint kisebb és nagyobb ékszerteknősöket is.
A természetvédelmi egyesület szerint hatásosak és működnek a csapdák, valamint az invazív fajok kiszűrésének procedúrájára is fény derült – úgy alakították ki őket, hogy felül legyen egy deszka. Erre mennek ki napozni a teknősök, akik, amikor veszélyt észlelnek, beugranak a vízbe, azaz már benne is vannak a csapdában. Van rajta háló, amin kellő mennyiségű víz jut be, így semmi bántódásuk nem esik.
De mi történik az idegenhonos állatokkal? Itt is fontos szempont, hogy ne legyem bajuk, valamint pozitívum, hogy a jászberényi állatkertben fogadják őket, szerződéssel és papírral együtt, sőt, chipet is kapnak.
A videóban a teknős kipecázását szintén megtekinthetjük.
Kép: Madárfigyelő yt (pillanatkép)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!