A tankerületi vezető szerint az irigy és tehetségtelen emberek miatt bukhatott a Fidesz Jászapátin

Megosztás

Úgy tűnik, mindenki a saját szájíze szerint vonta le a következtetéseket és tanulságokat a Jászság legnagyobb választási meglepetésének számító Apáti Fidesz-kudarc kapcsán. Ezúttal a Jánoshidán 2019-ben és idén is kormánypárti támogatással „ezüstérmet” elérő Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai helyettese fogalmazta meg a véleményét: szerinte talán irigy, gonosz és tehetségtelen emberek tapsoltak a települést megjáró Magyar Péternek.

A jászapáti kampányról, amely legfőképp Pócs János országgyűlési képviselő miatt volt igazán érdekes, több alkalommal olvashattak már a Szol24-en. Legutóbb június közepén számoltunk be, hogy a 24.hu riportjában hogyan értékelték a függetlenként induló, kormánykritikus Illés Gergő győzelmét, aki Pócs fiát győzte le június 9-én.

Az országgyűlési képviselő ugyan hangsúlyozta, hogy büszke a fiára, tény, hogy sem ellenzéki, sem fideszes oldalról nem számítottak igazán ilyen végkifejletre. Most Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai helyettese osztotta meg velős véleményét, akit a napokban megrendezett Hármas-kerületi Aratónap gondolkodtatott el.

Bejegyzésében elsőként a Pócs-családot méltatja: „(… a család minden tagja a kisváros – és térség falvaiért, városaiért – dolgozott. Soha ilyen mértékben fejlődés nem volt még a városban, térségben.” Majd megemlíti a „messziről jött embert”, aki nem más, mint Magyar Péter. A kampány utolsó napjaiban egyébként Magyar Péter valóban a támogatásáról biztosította Illést, a megválasztott polgármester úgy vélte, ez megmozdította a város közéletét. A TISZA majdnem 30%-os listás eredményt ért el a városban, összesen 1089 helyi lakos szavazott a pártra.

„(…) egy autó platójáról ordibálva elmondta, hogy a család a városból a város szélén… És odamentek az emberek… azok is, akik az elmúlt években csak kaptak a családtól, akik látták, tudták, hogy nem igaz, amit hallanak… de úgy gondolták, elhiszik… Sokan „messziről” tapsoltak, szurkoltak, erősítették a hazugságot.”

A tankerületi vezető felteszi a kérdést: vajon miért történt mindez így? „Meg nem fejthetem. Talán irigyek, gonoszak, tehetségtelenek…” Az aggasztó lamentálás után párhuzamba vonja az aratónapon jelen lévőket és a Fidesz számára csúfos választási végkimenetelt is.

„Azok, akik a messziről jöttnek csápoltak, akik ujjongtak azon a döntő éjszakán – közel és távolabb -, ott voltak a megterített asztalnál, ételhordóval rohantak a birkapörköltért…”

Mészárosné tevékenységéről már részletesen olvashattak a Szol24 felületén: tavaly decemberben azt írtuk meg, hogy a tankerületi fenntartású jászberényi iskolák igazgatóival azt közölték, a diákjaik nem mehetnek el egy közösségépítő játékokkal, közös beszélgetéssel és uzsonnával tarkított eseményre nyilvánvaló politikai okokból, majd áprilisban a berényi Bercsényi Miklós Általános Iskolában uralkodó nyomásgyakorlásról és besúgórendszerről olvashattak, amelyet forrásaink nem kis részben Mészárosnéhez kötnek.

Kép: jku.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek