Így telt a Tiszavirág Fesztivál zárónapja – képek

Megosztás

A hétvége miatt az idei Tiszavirág Fesztivál zárónapján voltak a legtöbben, amit sajnos a nagy vihar idő előtt mosott el.

A színpadi programok pódiumbeszélgetéssel kezdődtek. A Park színpadon Szabályok és szokások a vízen és víz mellett címmel, illetve ezzel egyidőben a lakókocsi színpadon Madarász Éva Tiszavirágok című gyermekkönyv bemutatója zajlott.

7 órakor Czutor Zoltán fia, Simon Street Sixteen nevű zenekara csapott a húrok közé, akik a fiatal koruk ellenére nagyon lazán zenéltek és tartották az egyre lelkesebb közönségükkel a kapcsolatot. Ezután negyed kilenckor kezdődött a Haeven Street Sevenből és a Budapest Bárból is ismert Szűcs Krisztián Akusztik Duó koncertje Hosszú Gábor közreműködésével. A hangulat itt is emelkedett volt, a Krézi srác vagy épp a Sajnálom című dalokat természetesen igen sokan ismerték a közönség soraiból.

Szombat délután is kellemes hangulat járta át a Szolnok belvárosát, ahogy az egész fesztivál ideje alatt. De sajnos már Szűcs Krisztiánék koncertjét idő előtt kellett befejezni. Ahogy az egyik szervező a színpadról elmondta a közönségnek, meteorológiai előrejelzés szerint nagy vihar érkezik Szolnokra, ezért kiürítik a fesztivál teljes területét és az árusokat is felszólította, hogy zárják be a standokat. Sajnos az előrejelzés beigazolódott, igen nagy vihar érte el a várost. 

Sajnáljuk, hogy így ért véget a 17. Tiszavirág Fesztivál, de így is igazán varázslatos napokat élhettek át az érdeklődők, kiszakadva a hétköznapokból. Köszönjük a szervezőknek és jövőre reméljük ugyanitt találkozunk. Az olvasóinknak pedig köszönjük, hogy figyelemmel követték a beszámolóinkat a fesztiválról.

Az előző napok eseményeiről ide kattintva olvashatnak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek