Szalay Ferenc is megtekintette a nagykörűi lombkoronasétányt

Megosztás

Emlékeznek még a tavalyi hírre, amikor tarra vágtak egy erdőt, miközben köré lombkoronasétányt építettek? Nyírmártonfalva és annak polgármestere, Filemon Mihály egy csapásra országszerte híres let., Idén februárban Nagykörűn több, mint 646 millió forintból adták át a Lombkoronaházat, amit most Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc is megtekintett.

A Lombkoronaház épületében multifunkciós rendezvényteret és melegkonyhás éttermet alakítottak ki, amelyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik – sorolta. Az étterem melletti tájboltban kézműipari termékeket árusítanak és a gyerekek számára is biztosítanak játszásra alkalmas teret – mondta a polgármester.

Az épület nyolc méter magasan épült, így a nyitvatartását nem befolyásolja a Tisza folyó ingadozó vízállása. A sétány a Tisza gátjáról vezet az épülethez 300 méteren az ártéri erdőben.

Szalay Ferenc szerint Nagykörű eddig is a térség egyik ékköve volt a vonzó programjaival. Emellett rabul ejtőnek találta a falut annak bájos hangulatával, takaros utcáival, és csendjével.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településsel ellentétben a lombkoronasétányáról híressé vált Nyírmártonfalva minden volt az utóbbi időszakban, csak csendes nem. Összesen 60 millió forint uniós támogatásból építették fel úgy, hogy közben az egész erdőt tarra vágták.

„Ha még bárki kételkedne abban, hogy hogyan lopták szét az európai uniós támogatásokat, akkor ezt a helyszínt kell megnézni. Van itt minden, csak lombkorona nincsen” – mondta az Átlátszó riportjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Kép: Szalay Ferenc Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek