Kiújult a 15 éves nagykörűi fiatal daganatos betegsége, jótékonysági futballmeccset szerveznek a gyógyulásáért

Megosztás

A 15 éves Zolinál nyirokcsomó daganatot diagnosztizáltak 2022 decemberében, akkor a Semmelweis gyermekklinikájára került. Az Együtt Nagykörűért Egyesület néhány nappal ezelőtt egy szomorú hírt osztott meg: a betegsége kiújult, ráadásul most több testrészén is. Az egyesület jótékonysági futballmérkőzéssel és adománydobozzal kívánja segíteni a fiatal fiú gyógyulását.

A kemoterápiás kezeléseknek köszönhetően Zoli egyszer már egészségesen távozhatott a kórházból, az élet igazságtalansága azonban közbeszólt, tavaly novemberben végtagfájdalmakra panaszkodott, majd karácsonyra már lábra sem tudott állni.

„Karácsony után azonnal bementünk a kórházba, ahol több vizsgálat után kiderült, kiújult Zoli betegsége, ráadásul most több helyen is ott van. Has, vese, könyök, láb, csípőcsont, fej” – mondta a Borsnak az édesanyja, Melinda.

Elmondása szerint Zoli egy olyan életerős fiatalember, aki nemcsak futballozott ezt megelőzően, de az egészségére is odafigyelt. Nem véletlen tehát, hogy az Együtt Nagykörűért Egyesület pont egy jótékonysági futballmérkőzéssel próbálja segíteni a családot.

Zoli hisz a gyógyulásában

„Fölkérjük a Nagykörűi Községi Önkormányzatot, a Nagykörűi Roma Nemzetiségi Önkormányzatot, egyesületeket, alapítványokat, vállalkozókat és minden jó szándékú embert, fogjunk össze és segítsük e beteg gyermek gyógyulását, mivel ez a gyermek egy évvel ezelőtt legyőzte ezt a betegséget” – olvasható a felhívásban.

Suki Zoltán Milán gyógyulásáért január hatodikán, azaz most szombaton húzzák fel a stoplist a Nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola tornatermében. Reggel kilenc órától várják a 4+1 fős csapatok jelentkezését, a nevezési díj tízezer forint/csapat.

Szintén fontos megemlíteni, hogy az egyesület emellett adománydobozt helyezett ki Nagykörűn Tóta Ildikó boltjában, úgy írnak, a legcsekélyebb felajánlás is nagy segítség lehet. Aki nem nagykörűi, de hozzájárulna a fiatal gyógyulásához, banki átutalással szintén segíthet.

Név: Suki Zoltán Milán, Közlemény: Adomány, Bankszámlaszám: 11773456-02342342

Képek: Zsigmond Mozsár Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek