Jászkun Emlékülést tartottak, tíz éve nemzeti emléknap a Redemptio

Megosztás

Május 7-én a vármegyeháza dísztermében rendezték meg a Jászkun emlékülést. A Mária Terézia által aláírt Jászkun Hármas Kerület önmegváltása során visszaszerezték a XVIII. század elején elvesztett korábbi kiváltságaikat. Az ünnepélyes köszöntés után díjátadót és nagykunsági ruhabemutatót is tartottak.

Nincs annál lélekemelőbb érzés, mint amikor egy tájegység népe az ősi jogok jussán visszakapja azt a megbecsülést, amely kijár neki annak okán, hogy amikor a haza sorsát kellett „eligazítani”, ők adták a legkiválóbb katonákat – hangzott el a Jászkun Emlékülés megnyitóján.

I. Lipót rendelete értelmében a jászok és kunok elvesztették örökös kiváltságaikat, sőt, jobbágysorba kerültek. Kölcsönökből, gyűjtésből elképesztő mennyiségű pénzt szedtek össze a jogaik újbóli érvényesítésére, majd 1745. május 6-án Mária Terézia aláírta a redemptióról (jelentése: megváltás) szóló diplomát.

2014-ben, tíz évvel ezelőtt határozott arról a magyar Országgyűlés, hogy 269 évvel a magyar királynő aláírása után a Jászok napjává nyilvánítják május 6-át, természetesen ez a jubileum is szóba került az emlékülésen.

Az 1745-ös megváltás oklevele

A vármegyei elnök, Hubai Imre, valamint a Kunszövetség tiszteletbeli elnöke, Dr. Fazekas Sándor egyaránt hangoztatta az itt élők összetartásának fontosságát, majd díjakat adtak át.

JÁSZKUNSÁGÉRT elismerő oklevélben részesült…

  • Besenyi Vendel, a Jászság helytörténeti kutatója
  • Csikos Sándor, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, emeritus nagykun kapitány
  • Dr. Horváth László, történész, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója
  • Mészáros János, vármegyei főépítész, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár Bizottság nyugalmazott titkára
  • a kisújszállási Nagykun Táncegyüttes
  • Nagyné Török Zsóka, Tiszafüreden élő fazekas népi iparművész
  • az öcsödi székhelyű Pantó Antal Hagyományőrző Egyesület
  • Rózsa Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke
  • Tajti Erzsébet, a Jászapátiban működő Jásztánc Alapítvány tiszteletbeli elnöke

A kitüntetések mellett a résztvevők a Kézműves Örökség Egyesület Kunhímző Közösségének különleges termékeit tekinthették meg, a népi ruhákat nagykunsági nők mutatták be.

Kép: m.militaria.hu, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal – Főispáni Kabinet

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek